Ugrás a tartalomra
Amit a moralisták az emberi szív mélységének neveznek, voltaképpen csalóka gondolatok, az egyéni érdek önkéntelen rezdülései. Ezek a lelki bonyodalmak, amelyekről annyi üres szó esik, ezek a hirtelen pálfordulások nem egyebek élvezeteink javára végzett számításoknál.
Kapcsolódó idézetek
-
Szenvedéseink okát, okozóját nevezzük rossznak. Rossz az, aki vagy ami szenvedést okoz. Ha merünk a rossz titkának mélyére nézni és nem elégszünk meg a külvilágra, a másokra hárítás - megoldást soha nem hozó - felszínes válasz-kísérleteivel, a valóság érinti meg a szívünket.
-
Az emberek többrétegû titkok. Azt hiszed, hogy ismered és érted őket, csakhogy az indítékaik mindig rejtve maradnak: a szívük mélyén őrzik őket. Megismerhetetlenek számunkra - egyszerûen csak néha úgy döntünk, hogy megbízunk bennük.
Veronica Roth
-
Egyesek érzelmességgel és jótékonysággal igyekeznek elhallgattatni lelkiismeretfurdalásukat, mások pedig azzal, hogy gonoszságukban gyönyörködnek, mint az előbbiek jóságukban.
Szerb Antal
-
Nem jó, ha a lelkiismeret (...) beavatkozik az érzelmi életbe, megvan ennek is a veszedelme. Nem igazi, végleges vezeklés és megtisztulás ez, hanem valami kétes, sőt talán mélységesen rossz lappang mögötte.
Nathaniel Hawthorne
-
Ami arra ingerel, hogy minden filozófusra félig bizalmatlanul, félig gunyorosan tekintsek, nem az, hogy az ember újra meg újra rájön, milyen ártalmatlanok is - milyen gyakran és milyen könnyen fognak mellé és tévednek el, egyszóval gyerekességük és gyermetegségük - , hanem hogy nem elég tisztességesen folyik a dolog náluk: miközben mindőjük nagy és erényes lármát csap, mihelyt valaki csak távolról is érinti az igazsághoz való hûség problémáját. Kivétel nélkül úgy állítják be magukat, mintha voltaképpeni vélekedéseiket egy hideg, tiszta, istenként se jobbra, se balra nem tekintő dialektika önfejlődése során fedték volna fel és érték volna el (minden rendû és rangú misztikustól eltérően, akik becsületesebbek náluknál és lükébbek - ezek "inspirációról" beszélnek -): míg alapjában véve valami megelőlegezett tétel az, egy ötlet, egy "sugallat", többnyire egy absztrakttá tett és megrostált szívbéli vágy, amit utólag felkutatott érvekkel védelmeznek.
Friedrich Nietzsche
-
Természetünk mélyén valamiféle kárhozatos kettősség van. A gondolkodó elmék, életük döntő pillanataiban, legszívesebben lemondanának az eszükről: az történjék, amit ösztöneik akarnak. Mert nagyon jól tudják, ha más történik, eszükkel úgyis a meg nem történt dolgok csomóit bogozzák hiábavalóan. Fordított a helyzet az ösztönlényeknél. Õk pedig a megvilágosodás ritka és nagy pillanatait várják, az értelem eléjük csobbanó mentőövét.
Csoóri Sándor
-
Valójában nem is léteznek igazán őszinte cselekedetek. Mindig van egy alantas, önérdekû, egyértelmûen kevésbé dicséretes indíték, bármilyen jól lapulnak is meg sûrû és sötét pszichológiai aljnövényzetünkben.
-
Rosszmájú embereknek, akik szeretnek mindenen csúfolódni, nagy gyönyörûség lehet, ha ismerik egy asszony titkát, ha tudják, hogy a szemérmessége hazug, hogy szelíd arca mély gondolatot leplez, hogy tiszta homloka mögött valami szörnyû dráma lappang. De vannak viszont lelkek, akiket az ilyen látvány őszintén elszomorít és sokan a nevetők közül is, ha otthon egyedül vannak a lelkiismeretükkel, megátkozzák a világot és megvetéssel illetik az ilyen asszonyt.
Honoré de Balzac
-
Moralisták könnyen mondhatják, hogy becsületes embernek nem szabad habozni; az azonban mindig kérdés, hogy cselekednék a legbecsületesebb ember is, ha másik oldalról a szenvedélyt kellene belevetni a mérleg serpenyőjébe.
Henryk Sienkiewicz
-
A kegyelet voltaképpen bûntudat. Az emberek le akarják róni mindazt, amit a kedves megboldogultnak még életében kívántak. (...) Az embernek mindig akkor jut eszébe az a néhány szegényes jó tulajdonsága, amikor már késő. Elérzékenyül a gondolatra, hogy milyen nemes szívû lehetett volna, és ebből kifolyólag roppant erényesnek érzi magát. Erény, jóság, nemesség... - ezeket főként másoktól követeljük meg.
Erich Maria Remarque