Annyira megszoktad a világot, hogy már fel sem figyelsz a Holdra. Képzeld el, mi történne, ha csak százévente bukkanna fel az égen! Micsoda szenzáció lenne!

Kapcsolódó idézetek

1. Nézzen oda! Ugye, milyen tisztán látszik a hold? Valóságos, létező valami. De ha feljön a nap, semmit sem látunk belőle. Ilyen volt a mi esetünk is. Én voltam a hold... amikor előbukkant a nap, Simon többé nem látott engem... attól fogva senki mást nem látott, megbûvölten nézte a napot... Linnetet. Agatha Christie
2. Kimentem az erkélyre, s mint minden este, felnéztem az égre. Atyaisten! Holdfogyatkozás! (...) Ezt nem lehet egyedül elviselni. (...) Eszembe jut barátom, akivel két hete az újholdat néztük. Csakhogy ő most Európa másik csücskében van. Mindegy, megvan a hotel száma, hívom, kapcsolják, meglepett, álmos hang: Te vagy? Mi történt? Holdfogyatkozás van, hadarom, csak annyi, hogy nézz ki az ablakon, és bocsánat, ha felébresztettelek. Leteszem a kagylót. Nem kellett volna. Hülyét csináltam magamból. Egy óra múlva csöng a telefon. Most ment le az árnyék a Holdról, mondja. Aludj jól. Janikovszky Éva
3. Nem érek többet nélküled a holdnál, amely az égbolt éji útjain csak a leszállt nap fényét veri vissza. Michelangelo Buonarroti
4. Hold. (...) És azt mondod, az nem olyan fényes, mint a Nap? Igazán furcsa. Sokkal ésszerûbb lenne, ha este világítana az erősebb fent, nem nappal, amikor amúgy is látni. Terry Pratchett
5. Ha felnézünk az égre, tulajdonképpen összekavarodik az idő. Amennyiben eltekintünk az éjszakai repülőktől, a mûholdaktól, meg néhány bolygótól, a legközelebbi apró pötty nem most van, hanem négy éve volt. A mellette lévő egy- vagy százmillió éve. Szinte mindegy. Megszoktuk. Ezen múlik minden. Nem megérteni, hanem megszokni, mert megérteni lehetetlen. Néha még a csillagászok is megőrülnek tőle. Bartis Attila
6. Megszokja az ember, hogy nem szeretik. A város fényei egy percre kihunynak. A holdat nézi, a ronda, barna holdat, s megérti azt, hogy úgy pótolható, mint egy elveszített régi kulcscsomó. (...) Elnémítja a szép tapasztalat, hogy bármi is történik, életben marad, de nem álmodik, ha lehunyja szemeit. Megszokja az ember, hogy nem szeretik.
7. A Holdról nézve a Föld olyan apró és olyan törékeny, és olyan drága kicsi pont abban az Univerzumban, hogy a hüvelykujjaddal eltakarhatod. Aztán rájössz, hogy azon a ponton, azon a kicsi kékes és fehéres dolgon, ott van minden, ami valamit is jelent számodra: a történelem, a zene, a költészet, a mûvészet, a halál, a születés, a szerelem, a könnyek, az öröm, a játékok, minden. Mindez pontosan itt van ezen a kicsiny kis ponton, melyet letakarhatsz a hüvelykujjaddal. Aztán ráébredsz ebből a szemszögből, hogy örökre megváltoztál, hogy van itt valami új, hogy a kapcsolat már nem az, ami volt. Rusty Schweickart
8. Nézz a Holdra, mintha álmodnád: mintha némasága hozzád szólna. Fodor Ákos
9. Mivel nem tudjuk, mikor halunk meg, azt hisszük, az idő egy kiapadhatatlan forrás, pedig minden csak egy bizonyos számú alkalommal történik meg, igen kevésszer. Hányszor fog még eszünkbe jutni gyermekkorunk egyik délutánja, egy nap, amely olyan mélyen belénk ivódott, hogy elképzelni sem tudjuk az életünket nélküle? Talán még négy-öt alkalommal, talán ennyiszer sem. Hányszor láthatjuk még a teliholdat? Talán hússzor. És mégis azt hisszük, számtalanszor megtehetjük még.
10. Nézted-e már a csillagok millióját? Láttál-e már túl szépségük csodáján? Nézted-e már a Holdat? Láttál-e már túl ezüstös ragyogásán? Érezted-e már, hogy e sok millió fénylő testvér hogy szereti egymást? Hallottad-e már a Hold sóvárgását szeretője, a Nap után? Kiről csók helyett fényt lopott? Érezted-e már, hogy mindened oly kicsi, s minden oly nagy? Érezted-e már, hogy ők oly sokan együtt, s te oly rengetegen egyedül vagy?