Az Alzheimer a múlt betegsége. A feldolgozatlan múlt betegsége. A gyorsan megélt múlté. A lezáratlan múlté. És micsoda paradoxon, hogy az Alzheimer a jelenből öli meg a múltat! Teszi feleslegessé a jövőt. Az Alzheimer a széteső múlt a jelenben.

Kapcsolódó idézetek

1. Ahogyan a régi vicc mondja, maga az élet is egy végzetes betegség. Az Alzheimer-kór ugyanakkor rosszabb a végzetesnél: mielőtt eljön a rémisztő vég, a betegség hosszú évek, néha évtizedek során megfosztja a beteget emberi méltóságától, és hatalmas terhet ró a hozzátartozókra. A beteg lassan mindent elveszít: emlékezési, gondolkodási, valamint az önálló és teljes életre való képességét, rémisztő és vigasztalan mélységbe zuhan, ahonnan már nem ismeri fel szeretteit, múltját, a világból semmit, végül önmagát sem.
2. Az Alzheimer diagnosztizálása (...) előtt te magad voltál a gátja, hogy megéld a pillanatot. Utána a betegség volt az akadálya, hogy értelmet nyerjenek a pillanatok. De nekem egészségesen is csak annyi jut, hogy futok a pillanatok után. Légrádi Gergely
3. Én nem tudom, mi a bölcsesség. Van, akire azt mondják: bölcsen hallgat. A másikra: bölcsen beszél, és bölcsen cselekszik. Mondják azt is: fiatalság - bolondság. Sokszor az öregkor bölcsességéről beszélnek. Néha azonban Alzheimer doktor elrejti ezt a bölcsességet.
4. Az öregedés és a betegség elválaszthatatlanok egymástól. Amikor megöregszünk, a részokok addig halmozódnak, amíg egyszer csak túlcsordul a pohár, és lesújt ránk a betegség. Az öregedés nem "normális", mert olyan károsodás, amely eredetileg nem létezett, aztán egyszer csak mégis jelentkezett. Rudi Westendorp
5. Az emlékezet a múlt és a jelen képzeletbeli konstellációja, amely új élményt szül. Az emlékezet nem a múlt raktára, hanem a jelen kincsestára.
6. Az ember feláldozza az egészségét, hogy pénzt keressen. Aztán feláldozza a pénzét, hogy visszaszerezze az egészségét. És mivel olyan izgatott a jövőjével kapcsolatban, hogy elfelejti élvezni a jelent, az eredmény az, hogy nem él sem a jelenben, sem a jövőben; úgy él, mintha soha nem halna meg, és aztán úgy hal meg, hogy sohasem élt igazán.
7. Eleinte alig veszed észre. Ha megkapod, egy szép napon mindentől elmegy a kedved. Semmi se érdekel, sivár minden. De ez a sivárság többé nem múlik el, megmarad s egyre nő. Napról napra, hétről hétre rosszabb. A beteg mind kedvetlenebb, belül mind üresebb, mind elégedetlenebb magával meg a világgal. Majd lassanként ez az érzés is megszûnik, többé semmit sem érez. Teljesen közönyös és szürke lesz, az egész világ idegennek tetszik neki, semmihez semmi köze. Már nem haragszik, nem lelkesedik, nem örül, nem szomorkodik, többé nem tud se nevetni, se sírni. A belsejében hideg lesz, már nem tud szeretni senkit. Ha idáig jut, a betegség gyógyíthatatlan. Nincs visszaérés. (...) A betegség neve: halálos unalom. Michael Ende
8. Az öregeknek a jelent lebecsülő véleménye onnan származik, hogy ők maguk már elvesztették életörömüknek és az élet élvezésére való képességüknek legnagyobb részét. Izmaik gyengék és merevek lettek. Emésztésük és hőképzésük hiányos, alig tudnak már valaminek örülni. Ehhez jön mindenféle apró kellemetlenség, baj, betegség, úgy, hogy az öregeknek többnyire igazán nincs valami sok okuk rá, hogy az életet szépnek találják. Ezekkel szemben mily ragyogóvá teszik ifjúságuk éveit az elmúlt örömök emlékei. Akkor mind ez a sok rossz messze kerülte őket. S minthogy az emberek a dolgokat természetszerûleg mindig az adott állapotuk és álláspontjuk szerint ítélik meg, szerfelett könnyû az öregeknek az elmúlt élmények szubjektív örömeit objektív különbségeknek tulajdonítani. Wilhelm Ostwald
9. A távoli múlt eseményei elhomályosulnak és eltûnnek. A múltban átélt öröm az marad, ami: múltbéli öröm, amelyet elnyel a feledés sötétje, s ezáltal örökre elvész. Ám minél élénkebben él bennünk az emlék, annál több élvezetet nyújt a jelenben is.
10. A felejtés nem a történelem bûne: a történelem vak, öntudattalan. A felejtés az emberek bûne, akik a történelmet csinálják. Az embereknek van rá jó okuk, hogy kiválogassák vagy eltüntessék az emlékeiket, és nem szeretik, ha szót kérnek azok, akiket szeretnének elfelejteni. Pierre Miquel