Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az ember érzi semmi nem a régi körülötte jövők ragyognak de sehogy sem érti miért nem érdemelt jobbat.

Birtalan Ferenc
🌱 Bölcsesség 🎖️ Katonatiszt
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az ember azt érzi, hogy az életben soha semmi nem változik, aztán egyszer csak semmi sem olyan, mint amilyen azelőtt volt.
  2. Az ember mindjobban elveszíti önmagát. Nem tudja, miért kell élnie, miért kell léteznie, és attól félek, már nem is fog rájönni soha. Benyák Zoltán
  3. Amit az ember nem ért, azt csodálja.
  4. Az ember a cselekedeteiben éli ki a sehová sem tartozás élményét. Méghozzá úgy, hogy igyekszik azt tenni másokkal, amit vele tettek. Nem képes elhinni, hogy önmagáért is lehet szeretni őt. Jeanette Winterson
  5. Az ember nem annyi idős, ahány éves, hanem amennyinek érzi magát. Gabriel García Márquez
  6. Az ember egy nap felébred több élettel a háta mögött, mint amennyi még vár rá, és azt sem érti, hogy történt. Fredrik Backman
  7. Az embert nem a kor véníti meg, nem az évek múlása, hanem az, ha úgy érzi, eljárt felette az idő. Csingiz Ajtmatov
  8. Az emberi szívek éppúgy egymás körül forognak, mint az ég csillagai. A magányos ember mindig azt érzi, hogy nincs beilleszkedve a világrendbe. Gárdonyi Géza
  9. Üres ember, aki mellett nem fér el a múltja. Grecsó Krisztián
  10. Mikor nincs miben reménykedni és nincs mire várni, az ember nem a jövő, hanem a múlt felé néz: a büszkeség, és nem bármiféle vágy ad erőt ahhoz, hogy talpon maradjon.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat