Ugrás a tartalomra
Az emberek életében döntő szerepet játszó eseményekben nem annyira a lakóhelyi közelség és a gyakori együttlét számít, sokkal inkább a leszármazás.
Kapcsolódó idézetek
-
Az események, azok a fontosak. A történet fontos. Ami történik, az változtatja meg az ember életét, és nem az számít, hogy hol és kivel esett meg.
Fabio Geda
-
Az egyén életében nem a rokonság, nem a származás, nem a gének a döntők, hanem az egyéni adottságok, a neveltetés, a sors, vagyis az, hogy az egyén milyen lehetőségeket kap és hogyan él velük.
Nádasdy Ádám
-
Nem az a fontos, hogy az ember egy munkakapcsolatban vagy egy hierarchiában hol helyezkedik el, hanem az a fontos, hogy kikkel együtt helyezkedik el, bárhol.
Pataki Ági
-
Nem fontos, hogy miért él az ember, de döntően fontos, hogy miképpen él.
Bálint György
-
Az határozza meg, hogy mi egy ember, amit dönt, nem pedig az, amilyen körülmények között él.
Viktor Emil Frankl
-
Az életben nem igazán az a fontos, hol vagyunk, hanem hogy merrefelé tartunk.
Oliver Wendell Holmes
-
Az embereket nem a haláluk határozza meg, (...) nem is az, ami hiányzik belőlük. Hanem a kapcsolataik.
Dan Wells
-
Nem is életben maradni, hanem embernek maradni a fontos.
-
Nem mindegy: együtt élünk-e valakivel, vagy e helyett csak egymás mellett élünk.
Robert Lawson
-
Sokszor nem az a legfontosabb egy kapcsolatban, hogy két ember milyen régóta ismeri egymást. Inkább az, hogy együtt min mentek keresztül.