Az emberi elmével egy alapvetően új entitás jött létre: fény gyúlt általa a fizikai világ sötétjében. Az önmagára ismert anyag elámult a létezés csodáján, de meg is rettent annak mulandóságától. Hogyan lehet elfogadni a megsemmisülés gondolatát egy életösztön által determinált lénynek? Van-e értelme a létnek, ha idővel porrá válik minden? Létezik-e morális iránytû a jó és a rossz elkülönítéséhez, ha az erkölcsi értékek nincsenek kőbe vésve és nincs egy felsőbbrendû létező, aki számontartaná azok betartását?

Kapcsolódó idézetek

1. Ha a test elhasználódik, és az elme megfárad, a szervezet örvend a halálnak. Csakhogy nehéz fölfogni, hogyan örülhet valaki a halálnak, ha még fiatal és erős: így az emberek az elmúlást általában valamiféle fenyegető szörnyûségnek tekintik. Az értelem ugyanis, a maga anyagidegen módján a jövő felé fordul, s úgy véli, jó dolog egyre tovább és tovább haladni, akár a végtelenségig, ám eközben nem látja be, hogy önnön anyagi mivolta végül is elviselhetetlenül kimerítőnek fogja találni az egész folyamatot. Alan Watts
2. Hogyha a lélek halhatatlan természete fönnáll, S így születésünk percében jut csak be a testbe, Mért nem bírunk emlékezni előbbi korára, S mért nem látjuk semmi nyomát sem múlt idejének? S hogyha a lélek lényege annyira átalakult, hogy Minden múlt esemény emléke kihullt tudatából, Hát a haláltól akkor sem járt messze szerintem, Mert el kell ismernünk azt, hogy előbbeni lénye Elpusztult, és most mint új lény jött a világra. Titus Lucretius Carus
3. Az ember megszületik és él - ennyi a bizonyosság. Néha úgy érzi, hogy valamilyen erő hordozza, néha, hogy elhagyja. Létének alapjait nem ismeri. Életének valószínûleg csak annyi az értelme és feladata, hogy némi fényt gyújtson a létezés sötétségében, fényt - akármilyen picit is - vigyen a kapcsolataiba, s egy kis melegséget. Popper Péter
4. Még a tárgyaknak is lelke születik, ha képes vagyok szeretni őket. Csakhogy a modern világban a legtöbb holmi, ami körbevesz bennünket, eldobható. Még éppen csak megszületett a lélek a fából, vasból vagy szövetből készült testükben, és már ki is dobjuk őket, hogy újat vegyünk helyettük. Az új dolgok pedig kemények, sterilek, nem ismernek könyörületet. Szergej Geraszimov
5. A fák ismerik és értik a folytonosságot. Könnyû nekik, hiszen hosszan élnek, és ha ki is dönti őket a szél, sokszor még a gyökerükről is képesek újra kihajtani. Mi emberek, itt lenn a földön, anyagba zárva, nem tudjuk, hogy nekünk is hosszú az időnk. Egy életnyi időtartamban gondolkozunk. A testünk valóban olyan sérülékeny és esendő. Meghalunk és elporladunk, ha lejár a kiszabott időnk. Szerintem a legtöbb ember el sem tudja képzelni, hogy más perspektívában is nézhetnénk a dolgokat. Nem látunk rá az életek láncolatára. De annyi történet van, ami csak akkor nyer értelmet, ha feltesszük, hogy nem a születéssel vagy a fogantatással kezdődött. Réczey Kata
6. Ami elvénült, mindig teret enged az újnak, Mert szakadatlanul így szülik egymást újra a dolgok, S nem jut senki a poklok mélységes fenekére. Kell az anyag, hogy mindíg új lépjen ki belőle, Mely azután, ha leélte korát, szintén megy utánuk. És így hullanak el sorjában, mint te kidőltél. Igy jő egyik lényből folyton létre a másik, Mert zálogként kaptuk az életet és nem örökre. Titus Lucretius Carus
7. Hogyan lehetne azt képzelni, hogy a lélek, ez a fönséges, megfoghatatlan valami, ne legyen különválasztható a testtől, és megszûnjön nyomtalanul, mint a kihûlt fazék párája. Lehetséges-e az, hogy e földi pálya után, ahol az egyik ember jó és szerencsétlen, szegény és nyomorúságban van koporsó zártáig, a másik pedig rossz, de bőségben él, és mosolyog rá az élet mindennemû örömeivel, lehetséges-e, mondom, hogy ne legyen egy felső elbírálás és egy másik világ ezek után, ahol ezek kiegyenlíttetnek. Mikszáth Kálmán
8. Az ember idealistaként vág neki az életnek, ha úgy tetszik, erkölcsileg szilárdan, ám erkölcsi szilárdsága apró darabonként mállik szét, mígnem kimerül, és olyasmiket tesz, amire soha nem számított volna. Vagy amitől mindig is félt, hogy egy nap megteszi. Vagy valami ilyesmi. Az ember azt hinné, van egy töréspont, egy döntő pillanat, amikor minden megváltozik, de nincs ilyen. Nem, a dolog nem drámai, pusztán a szétmállás unalmas, monoton folyamata, mígnem végül elfogy a cérna. Don Winslow
9. Van abban valami jó is, ha öregszik az ember. Az életnek onnantól van értéke, ha felfogjuk, hogy minden mulandó. És ehhez bizony éveknek kell eljárniuk a fejünk felett. Borsa Brown
10. Van a jó és a gonosz. Helyes és helytelen. Hősök és gonoszak. Ha bölcsességgel vagyunk megáldva, olykor megláthatjuk a kettő közti résen a kiszûrődő fényt. Csendben várjuk ezt a pillanatot, amikor megértjük, amikor értelmetlen létünk értelmet nyer, és célunk felsejlik előttünk. Aki elég erős az őszinteséghez, arra saját képmása fog majd akkor visszatekinteni. Magunk teszünk tanúságot az élet kettősségéről. Hogy mindegyikőnk képes sötét -, és fényes tettekre is. Jóra és rosszra. Bármire és mindenre. Hogy sorsunkat, ahogy felé masírozunk, megváltoztathatják a döntések, amiket hozunk, a szeretet, amihez ragaszkodunk, és az ígéretek, amiket betartunk.