Ugrás a tartalomra
Az ima szeszélyes Istent tételez fel, akinek nincs emlékezőtehetsége, aki fogékony a dicséret iránt, akinek hízeleg, ha azt látja, hogy alattvalói megalázkodnak előtte, aki ragaszkodik ahhoz, hogy minden pillanatban meghunyászkodásuk ismételt jeleit lássa.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ima köszönet és kérés, hála és könyörgés. Nem úgy néz ki a világ, mintha az imák meghallgattatnának, mintha meghallgattattak volna. Nemigen imádkoznék, ha hinnék is.
-
A költemény olyan, mint az ima, sajnálatos szenvedélyeket ébreszt. Istentől várod, hogy mentsen meg, pedig rajtad áll a dolog. A költészet és az imádság olyan gondolatokat ültet el benned, amelyek a halálodat okozhatják, mert közben nem figyelsz a világ könyörtelen mûködésére.
Colson Whitehead
-
Az ima intelligenciák találkozása. Nem személyes kérések alkalma, hanem a spirituális és bensőséges összekapcsolódásé, amikor a bennünk élő lélek és lényünk legmélyebb és legbensőbb része szent, őszinte és szívből jövő módon szól Istenhez, kifejezve szívünk és elménk legmélyebb kívánságait.
-
A félmûvelt és kevéssé intelligens embernek imádkozásra van szüksége, hogy önmagát kívánalmaira összpontosítsa. És ezért egészen mindegy, mihez fohászkodik, mert nem az ima, hanem a bensőséges vágyódás hozza közelebb az áhított dolgot.
B. Traven
-
A vallás térdre kényszeríti az emberiséget egy olyan lény előtt, amelynek nincs kiterjedése és ugyanakkor végtelen, s mérhetetlenségével mindent betölt; egy olyan lény előtt, amely mindenható és soha nem teljesíti az ember kívánságait; egy olyan lény előtt, amely végtelenül jó és csak elégedetlenséget kelt; egy olyan lény előtt, amely összhangra törekszik és mindenütt viszályt és zûrzavart támaszt. Próbálja hát valaki kitalálni, milyen is a teológusok istene!
Paul Henry Holbach
-
Gyáva a szívem. Az imák az Égben összeérnek. Uram. Valahogy már késő. Nem tudom rád bízni magam. Noha nem akarom csüggedten tudomásul venni - se magamat, se a bûnösségemet, se téged. De be se akarok csapni senkit. Legföljebb téged. Az ima a szív emlékezetének gyakori ébresztgetése. Gyakrabban kell emlékezni Istenre, mint ahogyan lélegzetet veszünk. Irgalom Atyja, ne hagyj el. Hogyan tovább? Erre várok tőled választ, mert ez az én kérdésem. Úgy szoktál válaszolni, hogy nem válaszolsz. Szépen tudsz hallgatni, Uram. Ha kérdezlek, hallgatsz, és ha már nincs több kérdés, az lesz az igazi válasz. Mégis most azt kérdem, mi végre. Ki vagy Te, Uram, és ki vagyok én? Tudom, rossz kérdés. Engedj látnom. Árva szívem holt erét töltsd meg, égi Jóság.
Esterházy Péter
-
Kérdeztem Istent, de nem felelt.
Talán a kérdésben volt a felelet. Isten szûkszavú.
Nehéz órákban kegyetlenül tud hallgatni is.
Márai Sándor
-
A lelkem tétovázó lélek, olyanformán, mint ahogy más emberek bicegő járásúak. Az Istennek, azt hiszem, szüksége van béna emberekre.
Herbert George Wells
-
Imára kulcsolt két álnok kézzel
emléket kérek sok feledéssel
Szólítom Istent vigyen vagy adjon
fordítson hátat rám ne virrasszon
Zalán Tibor
-
Az ima ne kérések sora legyen, hanem alkalom a megértésre! Imádkozás közben lelkünket kitárva várunk arra, hogy valaki gondolatokat suttoghasson a fülünkbe. Ez a valaki Isten.