Ugrás a tartalomra
Az olyan embereken, akik képesek megfontolni a cselekedeteiket, az elutazás és az élet változásainak a pillanataiban rendszerint komoly hangulat szokott erőt venni. Az ember az ilyen pillanatokban rendesen számot vet a múltjával és terveket csinál a jövőre.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember néha, nagy fordulatok pillanatában, érzi is, mint valami hirtelen támadt testi elváltozást, hogy egyszeriben megfordult a sorsa.
Szabó Magda
-
Utazni annyi, mint gyorsan váltogatni a helyeket, a szokásokat, az embereket, akikkel társalogsz, annyi, mint mélyebben az idő szakadéka fölé hajolni.
Ivo Andric
-
Léteznek pillanatok, amelyeket szinte tapintani lehet. Az ember érzi a jelentőségüket. Egyszerûen tudja, hogy ott és akkor olyasmi történik, ami meghatározza a jövőjét. Ezeket a pillanatokat még a legkevésbé tudatos emberek sem kerülhetik el, olyan elemi erővel tolja bele őket a sors az arcunkba.
D. Tóth Kriszta
-
Vannak olyan pillanatok az ember életében, amikor azt hiszi, tudja, mi következik. A kiszámíthatóság, az azonosság pillanatai. Ilyenkor az ember ugyanolyan jól ismeri a következő lépést, mint az előzőt, és magabiztosan megy az árnyék felé, mert tudja, hogy nem várja ott semmiféle szörnyûség. Bátran halad előre, mint amikor a könyv utolsó oldalával kezdi abban a tudatban, hogy visszamehet, és az elejét is elolvashatja, mert ismeri ugyan a történet végét, mégis élvezi az utazást.
J. D. Barker
-
A sorsfordító pillanatok arra késztetik az embert, hogy önvizsgálatot tartson, és szemléletet, sőt, akár otthont vagy országot váltson.
Mira Manek
-
Néha előkerülnek régi képek, és velük együtt előrobban sok évnyi emlék, döntés, választás, ami a mosthoz vezetett. Néha visszamennék egy-egy pillanatba, néha kimerevíteném azokat az érzéseket. Néha nehézzé válik a bizonyosság, hogy így rohan az idő. Néha meg könnyûvé a gondolat, hogy mi mindent láttam, kaptam, adtam, és milyen jó mégis a mostban létezni.
-
Van az úgy sokszor az ember életében, hogy meg szeretné állítani az időt. Amikor tudja, hogy pár perc múlva minden egészen más lesz, és most kellene kiszállni, itt, ebben a pillanatban.
Frei Tamás
-
Vannak az életben pillanatok, amik jobban számítanak, mert mások, mint a többi: fordítanak a sorsunkon, és valami elkezdődik, vagy éppenséggel lezárul. Az a legkülönösebb bennük, hogy az ember pontosan tudja, mikor érkezett el egy ilyen ponthoz.
Karády Anna
-
Abban áll a másnaposság ereje, hogy az ember új életet akar kezdeni... másnapos hangulatban, amikor a testem és a lelkem agyon van gyötörve, olyan gondolatok ötlenek fel bennem, amilyenektől máskor megijednék, de ezek a másnapos gondolatok az igazi gondolatok, ezek viszik az embert, ha nem is sokkal, de legalábbis valamivel előbbre.
Bohumil Hrabal
-
A várakozás gondolkodást jelent, és ha az ember erősen gondolkodik, akkor nagyon gyakran meggondolja magát.
Salman Rushdie