Ugrás a tartalomra
Azok a dolgok, amiket meg tudunk mérni, nem mindig pont ugyanazok, amik igazán fontosak lennének a számunkra. Könnyû megmérni, hogyan boldogulnak a diákok a feleletválasztós tesztekkel. Egyáltalán nem könnyû azonban megmérni a kritikai gondolkodást, a kíváncsiságot vagy az egyéni fejlődést. Azzal, hogy megpróbálunk növelni egyetlen, könnyen mérhető számot - például a teszten elért pontszámot vagy a napi lépésszámot -, nem mindig jutunk közelebb ahhoz, amit valójában el akarunk érni.
Kapcsolódó idézetek
-
Mindig csodálkozom, mikor egyes barátaimtól és ismerőseimtől hallom: szeretnének olyan boldogok lenni, mint amilyennek én látszom. Nem tudom, mennyire igaz ez, vagy sem. A boldogság nem mérhető semmiféle mûszerrel, kérdezőlappal vagy szellemi meghatározással. Nem tudom, boldog vagyok-e, vagy sem. De az engem körülvevő boldogtalanság mennyisége és intenzitása mindig meghökkent. A boldogtalanság ugyanis látható, nyilvánvaló, és ha nem is mércével, de azért elég pontosan mérhető.
Faludy György
-
Az intelligenciát könnyû mérni, és valószínûleg a dolgok többségét ezért ítéljük meg az IQ alapján. Az intelligenciahányados, mint egy érdemjegy az iskolában, nyilvánvaló és könnyen felfogható. Azonban sokkal nehezebb mérni azt, ami igazán számít, ami sokkal fontosabb; a megértést, az empátiát, az erkölcsöt. 130-as IQ, de megértésből mondjuk csak 12-es. Mi haszna az intelligenciának, ha nem társul hozzá belátóképesség?
Jón Kalman Stefánsson
-
Meglehet, az embert nem a siker méri, amit elért, hanem az, amit megpróbált elérni, teljes erőbedobással. Meglehet, a próbálkozás több az eredménynél, a lehetetlen vállalkozás sikertelensége a könnyû sikernél - biztosan érzem, hogy több. Valamilyen szempontból - több.
Fekete Gyula
-
Vannak jelenségek, tények, amelyek evidensek. Egybevágnak a tapasztalatainkkal. Ettől még nem biztos, hogy igazak. Meg kell őket mérni.
-
Az elégedettséget (...) sem díjakkal, sem egyebekkel nem lehet mérni. A siker nem a díjak számát jelenti. (...) Sokkal fontosabb, hogy az ember kíváncsi maradjon, és a munkájával elégedett legyen. Ezt pedig akkor lehet elérni, ha szeretjük, amit csinálunk, és igyekszünk a maximumot nyújtani.
Ada Jonat
-
A felelések, dolgozatok és vizsgák csupán egy lépést jelentenek a célunk eléréséhez, és az életben számos módja van annak, hogy sikereket érjünk el, a kiváló iskolai eredményeken túl is. A sikeres emberek legtöbbje nem ért el jó eredményeket az iskolában. Olykor többet tanulunk egy rossz osztályzatból: még kitartóbban küzdünk, megváltoztatjuk a gondolkodásunkat, és céltudatosabbak leszünk. És a sikeres élethez ez kell.
-
Meg kell tanítani a gyerekeknek azt, hogy önmagáért élvezzék a tanulást, ne csak azért, hogy jó jegyeket kapjanak. Azok a gyerekek, akik élvezik a kihívások legyőzését, felnőtt életükben is keresni fogják a kihívást jelentő helyzeteket. Nagyobb valószínûséggel ragadnak meg új lehetőségeket, keresnek új módszereket, dolgoznak olyan feladatokon, amelyeknek nincs egyértelmû megoldása, és ösztönöznek másokat arra, hogy nehéz problémákon dolgozzanak.
Csíkszentmihályi Mihály
-
Talán áldás, hogy az emberi lélek sajátosságairól beszélve nem támaszkodhatunk finom mûszerekre? Ha mérni tudnánk a jót és a rosszat, a magasságmérőéhez vagy más hasonló mûszeréhez hasonló skálán meghatározhatnánk, elveszítenénk minden ösztönzést a változásra... hogy jobbak legyünk.
Szergej Vasziljevics Lukjanyenko
-
Nézni - egy dolog. Látni, amit nézünk - egy másik dolog. Megérteni, amit látunk - egy harmadik dolog. Tanulni abból, amit megértettünk - ez már egy negyedik dolog. De cselekedni arra támaszkodva, amit tanultunk - ez az, ami valóban számít.
-
Ha egy problémára találunk egy megoldást, annyira boldogok vagyunk, hogy el sem tudjuk képzelni, létezhet annál "jobb" vagy "egyszerûbb" megoldás is. Megvan a "válasz", ez nekünk bőven elég. Már lépünk is tovább a következő problémára. Lehet, hogy ez az emberi természetből következik, de az is lehet, hogy iskoláskorunk csökevénye, amikor egyetlen lehetséges megoldás volt, és ha ezt megtaláltuk, mehettünk tovább. A valóság azonban sajnos bonyolultabb, mint a tankönyvekben található feladatok.
Edward de Bono