Azt mondják, majd elmúlik. És végül is miért ne? Függőségem, magányom Fájdalmas szövődménye, Naponta tükör elé Állok, hogy elmondhassam: Felgyógyulok belőled Egyszer, bár kínos-lassan.

Kapcsolódó idézetek

1. Akad, amit nem gyógyít meg az idő sem, De kezeli mindennap. Egyszer mutat majd egy tisztább képet a tükörben, Az leszek én, lehet, éppen holnap. Cserháti Zsuzsa
2. Egyedül, gyorsan, akár úgy is, hogy belerokkanok, de megcsinálom. Ezt a depressziót is valahogy majd megoldom, azért járok terápiába már egy éve. (...) Meg kell oldani, hogy csinálhassam a dolgom. De a gyógyszer valamiért ijesztő, csalásnak tûnt. Hogy magamtól nem megy. Ami pedig magamtól nem megy, az azt jelenti, hogy gyenge vagyok. És ha gyenge vagyok, akkor sajnálni fognak. Márpedig engem ne sajnáljon senki. Ughy Szabina
3. Immár gyógyulok, A fájdalmam is mind mélyebbre rejtem. Immár mosolyogni megtanultam újra És aztán rendre szépen elfelejtem. Berde Mária
4. Mesélhetnék arról, hogy mi van velem, Hogy sokszor fáradt vagyok, és folyton fáj a fejem, Hogy túl kevésnek érzem mások mellett már önmagam, Pedig körülöttem lassan már mindenki ugyanolyan. Soulwave
5. Szeretnélek még egyszer látni, Meggyógyítna egy pillanat. Mit szenvedtem, feledni tudnám, S még egyszer örömest feldulnám Éretted ifjúságomat! Gyulai Pál
6. Annyi ideig féltem attól, hogy bármikor történhet veled valami. És hiába gyógyultál meg, nem tudtam ettől az érzéstől elszakadni. Mostanáig. Muszáj. El kell fogadnom, hogy teljes életet élhetsz! (...) Ne szeressél! Nem úgy értem... persze, hogy szeress, csak ne tőlem függj! Nézd, én mostanáig, amit csak tudtam, megadtam neked. Komolyan. A saját lábadra kell állnod!
7. Naponkint elbukom magammal küzdve, gyönge vagyok s hatalmas: legyőzöm önmagam és vétkezem, - a bûntudat szívemben hideg kardvas. Pálcát török magam fölött és szánom, felmentem magam hányszor. Váci Mihály
8. Ma is nélküled lett este, pedig a reggel ezt még elképzelhetetlennek tartottam. Újra és újra egyedül maradok, és szembe kell néznem magammal segítség nélkül. Most ebben a pillanatban talán a magányom is csak arra ürügy, hogy rád gondolhassak. Szeretnélek látni - ennyi az egész. Néha ez is sok. Kozma Mária
9. Valaki megmondhatná már nekem, miért fáj mindig mindennek a vége. Miért rettegek már a dolgok elején a végétől?! (...) Legalább azt tudnám, miért függök ennyire az emberektől, és miért tud rámszakadni a semmiből a végtelen magány.
10. A magány föloldhatatlan jégtömb. Előbb-utóbb megérkeznek rendre a test gyötrelmei, a lélek fogvacogtató látomásai. S akkor úgyis magára marad, egyedül vergődik minden ember. S vigasztalásul még csak annyit: előbb-utóbb elcsitul a sugárzás is, és az ürességben már csak a hiánya fáj.