Bárcsak kavics lehetnék, egyszerû, tenger-csiszolta-vájta ősi mû, olyan, akit a sodró Eredet boldog, lázas örvénye felvetett,

Kapcsolódó idézetek

1. Úgy fodrozódtak benne az érzelmek, mint egy nyugodt, tiszta tófelszínen a hullámok.
2. A papírlapra húzott bármilyen vonal, az anyagból mintázott legegyszerûbb forma is olyan, mint a vízbe dobott kavics. Felbolygatja a nyugalmat, mozgósítja a teret.
3. A szín ősi lényege álomszerû csengés, muzsikává varázsolódott fény. Johannes Itten
4. Képzelj el egy kavicsot, amit már évszázadok óta formál a folyó! (...) Mennyi mindent érezhetett, tapasztalhatott ez idő alatt! Micsoda bölcsesség rejtőzhet benne! (...) A halhatatlanság itt kezdődik.
5. Napfény akartam lenni, Friss zápora a földnek. Szél a hajadban, patak, Ami kavicsot görget. 30y
6. Felrémlik előtte sodra a sebes zuhogású, hajdani időknek, melyekben a most állóvízzé terebélyesedett élet még frissen, harsogva törtetett előre. Lackfi János
7. A természetnek legalább nem kell mûtét, hogy szép legyen. Egyszerûen csak az, és kész. Scott Westerfeld
8. Ércből van a szíve (...). Bárcsak lenne benne tûz is, eleven lobogás, mely felhevíti az acélt, s akkor talán szeretni is tudnám. Charlotte Bronte
9. Aki ember volt, küzdő, tiszta ember, változzék át bár porladó rögökké, az élőkben tovább él - mindörökké. Csepeli Szabó Béla
10. Nagy kályha volt, százéves, a meleg úgy áradt belőle, mint a jóindulat egy hasas, tunya emberből, aki önzését szeretné valamilyen kegyes és olcsó jócselekedettel enyhíteni. Márai Sándor