Ugrás a tartalomra
Csend és magunkra fordított idő nélkül soha nem leszünk képesek felfedezni a rossz tulajdonságainkat, illetve az erényeinket. Nemcsak azt felejtjük el, kik vagyunk, hanem azt is, kik szeretnénk lenni.
Kapcsolódó idézetek
-
Töltsünk néha időt magunkkal, a gondolatainkkal, miközben a világon semmi tennivalónk nem akad! Különben honnan tudnánk meg, kik is vagyunk valójában?
Lauren Graham
-
Már eleve ott rejlik bennünk a válasz az összes kérdésre, amit felteszünk magunknak. Csak annyit kell tennünk, hogy csendben maradunk, és odafigyelünk a belső hangra.
Angela Petch
-
Soha nem találnánk önmagunkra, ha nem lennének magányos perceink.
-
Gyengeségeinket és személyiségünk furcsaságait gyakran még önmagunk elől is megpróbáljuk elrejteni. Ám hibáink így is óhatatlanul megmutatkoznak, és szinte minden emberi erényünk hátrányunkká is válhat.
Helen Fisher
-
Mindig a teljes személyiséget igyekezzünk megismerni. Hajlamosak vagyunk arra, hogy csak a feltûnő tulajdonságokra (ritkább esetben hiányokra) figyelünk fel.
Rókusfalvy Pál
-
Én hallgatok a belső megérzéseimre, amiben soha nem tévedek. Eddig akkor tévedtem, amikor nem hallgattam rájuk. (...) Ennek nagyon egyszerû trükkje van: meg kell teremteni a csendet, merjünk csendben maradni önmagunkkal.
-
Amikor megtanulunk elcsendesedni, és a saját belső énünkön elgondolkodni, akkor kezdünk el kielégítettséget érezni, és ilyenkor mély elégedettség tölt el bennünket azzal kapcsolatban, amit belül találunk. Sokkal kíméletesebbek leszünk az eredményeinket illetően, és elkezdünk másokat is elfogadni olyannak, akik. Minél inkább képesek vagyunk az elfogadásra, annál gyorsabban találunk harmóniát a kapcsolatainkban. Elkezdünk spórolni az energiánkkal, takarékosabbak leszünk a gondolatainkkal és a szavainkkal. Ezeket kíséri a türelem, a tolerancia, rugalmasság, könnyûség minden vonatkozásban. A csend életmûvészetet tanít.
-
Tele vagyunk mindannyian jó tulajdonságokkal, és nem élhetünk szerintük, mert az élet lehetetlen rendje arra kényszerít, hogy nap mint nap, óráról órára feledkezzünk meg a jó tulajdonságainkról, vagyis arról, hogy milyenek is tudnánk lenni valójában és milyenek is szeretnénk lenni valójában.
Sánta Ferenc
-
Csakis úgy találhatsz lelki békét és kielégülést, ha abbahagyod az önmagadról való folytonos gondolkodást. Akkor indul el a fejlődés, amikor végre megérted, hogy az az "én", akinek állandóan hallod a hangját odabent, sohasem lesz elégedett.
Michael A. Singer
-
Ha soha senkinek nem mondod el az igazságot magadról, végül te is elfelejted. A szerelmeket, a csalódásokat, az örömöt, a bánatot, a jó cselekedeteimet, a szégyenletes tetteimet... Ha ezeket mind magamban tartom, akkor idővel eltûnnek az emlékeim. Aztán én is eltûnök.
Cassandra Clare