Egész testemmel énekellek, szememmel már nem is látlak, Téged hegedülnek idegek, zsigerek zönögnek lágyan. (...) Az egész testem zenekar, a testedre hangszerelt ének, hogy a mindenség belehal, belehal és újra feléled.

Kapcsolódó idézetek

1. A test csak hangszer, amin megszólal a dallam. Lehet ez egy szomorú, fáradt dallam. De lehet vidám is, tele életörömmel. Agatha Christie
2. Téged keresnek szemeim, Csak tégedet, szerelmem! S mindenkit látnak szemeim, Épen csak tégedet nem! Ne látnám többé a napot, eget, Csak láthatnálak, lelkem, tégedet! Petőfi Sándor
3. Mindent összegyûjtök belőled. Csak testedből lett puszta por. Izzó bensőmben éned minden része teljes lényeddé összeforr. Keszei István
4. A hegedû nem zeng magában, csak ha értelem szólaltatja meg. Az emberi test is hegedû. Gárdonyi Géza
5. Testemen a jel, Mely belém égett. Nincs helyem, Én nem nyughatok. Hogy más legyek, Tudod, azt nem tehetem. Más zenét én nem játszhatok. Pokolgép
6. Minden érzelemhez megvan a hozzáillő dal (...). Minden könnycsepphez, minden mosolyhoz, minden szívfájdalomhoz és minden győzelemhez. A zene feltüzeli a lelket, és feltárja a legbenső énünket. Áthatja, meghatározza a lényünket. Még akkor is, ha nincs senki más, akihez fordulhatnál, és teljesen egyedül érzed magad, ne feledd, hogy mindig találhatsz vigaszt a dallamokban és ritmusokban, refrénekben és szerelmes dalokban. Julie Johnson
7. A teljes bőrfelületem, amivel a tested melegét, érintését, simaságát, simogatását érzékelem; és a gondolataim, amik, ha körülötted forognak, körülöttem forog a világ; elhalni és elevenen élni akarok egyszerre, eggyé válni veled, és szétárasztani magam a világban, benned. Egyszerre akarok megsemmisülni és a Minden lenni, de legjobban, leginkább a karodba, a szeretetedbe, a kettőnk szerelmébe bezárva szétragyogni a világra. Ara Rauch
8. És mind magamba lenge lelkedet (fejed fölött, mint lampion lebeg) magamba mind, mohón, elégitetlen, ha húsevő virág lehetne testem. - De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem. Szeretsz, szeretlek. Mily reménytelen. Nemes Nagy Ágnes
9. Ha jönni látlak, elhomályosul szemem előtt minden és tûz fut végig testemen. És a hangod zenéje csaknem alélttá tesz, és éget és borzongat, mintha jégdarabbal érintenének. És remegés fut végig tagjaimon és siketítő zsongás zeng és bong fülemben, és nem tudom olyankor, hogy mitévő legyek. És könnyek gyûlnek szemembe, de mégis kacagni szeretnék örömömben, és ha beszélni próbálok, reszket a hangom, és valami görcsösen összeszorítja a torkomat, hogy nem bírok lélegezni, s a kín összefacsarja szívemet. És hogy mit érzek még, nem tudom elmondani mind, de azt tudom, hogy mikor velem vagy, az az élet, és mikor elhagysz, az a halál.
10. Meghajtom gőgös, vad fejem, Ziháló mellemen kezem. A térdem roskad, mint betegnek, S könnyeim lassan megerednek... A semmi súlyos érzete Sziklaként rám ólomkodik, A lélek veszte, végzete, Hogy vétkezik, hogy elbukik. P. Jánossy Béla