Ugrás a tartalomra
Egy észak-koreai kirándulásnak annyi a hozadéka, hogy a látogatók elmondhatják, jártak ott, érintették lábukkal a tiltott állam földjét, de egy fikarcnyival sem kerültek közelebb az észak-koreai valósághoz.
Kapcsolódó idézetek
-
Diktatúrába vagy féldiktatúrába utazni nem jelent komoly veszélyt, sőt. Ott legalább rend van, és lehet, hogy a lakosság nagy része nyugtalanul forgolódik álmában a nagy fekete autó hangjára figyelve, de a turisták teljes biztonságban hajthatják párnára a fejüket. Sokkal nagyobb kockázatot vállal, aki egy teljesen demokratikus országot választ úti célnak.
Kordos Szabolcs
-
Sokkal érdekesebb egy hamis képpel nekivágni az útnak, mint egy igazzal. Az igazság unalmas és közhelyes, s ha ez igaz, akkor az utazás is puszta ismétlése volna a jól ismert frázisoknak, amit egy nép lelkére akasztottak.
Kiss Noémi
-
Az aranyéremért utazunk. Annyit utazunk, amennyit bírunk, de mivel nyaralunk, és sok túlórát akarunk kipihenni, nem mindig akarunk igazán megismerkedni azzal az országgal, ahol éppen vagyunk. Mindaddig, amíg fényképekkel henceghetünk az egzotikus helyeken szerzett, valódi élményeinkkel, az is elég, hogy az otthoniakból elismerést és feltartott hüvelykujjat váltsunk ki. Fejlett országokban maradunk, és nem kell törődnünk azokkal a gondokkal, amelyekkel a nyugati buborékon kívüli emberek szembesülnek.
Gunnar Garfors
-
A valóság szerintem olyan, mint a képzelet,
Egy határtalan utazás, de nem mindig élvezed.
-
Értelmetlen dolog egy néhány napos út, akár egy hosszú hétvége kedvéért ezer kilométereket megtenni, hogy aztán az ember szinte semmit se lásson a célpontból egy-két túlzsúfolt látványosságon és turistakopasztó éttermen, báron kívül.
Barát József
-
Ha egy utazó úgy látogat meg más kultúrákat, hogy az élményei nem hatnak rá, nem tûnődik el a társadalmi különbségeken, és nem vet számot fejlett hazájának arroganciájával, akkor nem igazi utazó.
Gunnar Garfors
-
Most már minden idejön, minek menni. Amíg tilos volt, addig izgalmas volt, most meg már, hogy szabad, nem érdekes.
Borda Réka
-
Az utazás gazdagít? Egy frászt! Minimális foglalatoskodások halmaza. Csak utólag, az idő- és térbeli távolság révén tûnik a vállalkozás ismét egzotikusnak. A valóságos utazás a képzeletbeli utazás, a vágyakozás és az emlékezés alkotta utazás kényszerû korlátozása.
David Van Reybrouck
-
A valódi utazók bejárják az egész világot és hihetetlen kalandokat élnek át. A legtöbb úton lévő azonban csak turista, aki azt hiszi, hogy bejárta a világot és hihetetlen kalandokat élt át. Kicsi a különbség. A két állapot közötti határ átlépése azonban, mint minden, az első lépéssel kezdődik.
Méder Áron
-
Az álmaim néha annyira valóságosak, hogy nehéz elhinnem: csak a tudatalattim szüleményei. Néha úgy tûnik, mintha az Álom ténylegesen létező ország lenne, valóságos földrajzi koordinátákkal, saját szabályokkal és törvényekkel, veszélyes tájjal és lakosokkal.
Karen Marie Moning