Ugrás a tartalomra
Értelmetlen dolog egy néhány napos út, akár egy hosszú hétvége kedvéért ezer kilométereket megtenni, hogy aztán az ember szinte semmit se lásson a célpontból egy-két túlzsúfolt látványosságon és turistakopasztó éttermen, báron kívül.
Kapcsolódó idézetek
-
Most már nem nagyon vágyom utazni. Tudom, rengeteg realisztikus részletet elmulasztok. Hát elmulasztom, egye fene. Ha ott lennék, akkor még inkább érezném, hogy a látottak mellett még mit mulasztok. Az egész élet egy nagy mulasztás.
Szentkuthy Miklós
-
Azt mondják, az utazás szélesíti a látókört. Mi, írók is ezzel ámítjuk az olvasót. De én erősen kétlem, hogy így lenne. Ellenkezőleg: beszûkíti a szellemet. Végül untatni kezd a nagyvilág. Egyre tisztábban látom, csak az ember az, ami számít, nem a tájak.
-
Ha túl sokáig maradunk egy helyen, elfelejtjük, mekkora is valójában a világ. Nem érzékeljük a szélességi és hosszúsági körök jelentőségét. Ahogyan szinte felfoghatatlan az ember belső világának nagysága is.
Matt Haig
-
Sokkal érdekesebb egy hamis képpel nekivágni az útnak, mint egy igazzal. Az igazság unalmas és közhelyes, s ha ez igaz, akkor az utazás is puszta ismétlése volna a jól ismert frázisoknak, amit egy nép lelkére akasztottak.
Kiss Noémi
-
Az ember kétségbeesésében olykor épp a lényegről feledkezik meg, mint egy turistaútvonalról letérő kiránduló, elkalandozik, és nagyon nehezen talál vissza a helyes útra.
Nikodém Vanda
-
A magam élete már nem fontos, csak a barátaimé és a családomé. Az ő érdekükben el kell utaznom messzire, oda, ahol nem árthatok nekik.
Darren Shan
-
Élet ünnepnapok nélkül: hosszú út vendégfogadó nélkül.
Démokritosz
-
Minden utazás egyszeri és megismételhetetlen. Még ha ugyanoda megy is az ember, és ugyanazokkal találkozik, akkor sem lesz ugyanaz az élmény. Nem érezném ugyanazt. Számomra ez az utazás lényege. Emberekkel találkozni, megtanulni nemcsak elfogadni egy másik kultúrát, hanem élvezni is; úgy venni részt benne, mintha helybéli lennék, és úgy reagálni mindenféle benyomásra.
Nicholas Sparks
-
Utazni nekem az egyik legunalmasabb dolog. Minden várost egyformának látok, és mint már mondtam, mindenütt idegennek érzem magam, csak a Karib-tenger partján nem. Az utazásokból csak egy-egy futó kép maradt meg bennem, ezekre mindig emlékezni fogok, de nem nagyon tudom, hogy mit kezdhetnék velük.
Gabriel García Márquez
-
Nem elég elutazni valahová, készíteni néhány fényképet, majd hazamenni vagy továbbrepülni a lista következő országába. Ha úgy utazunk, hogy az ott élőkkel nem is kommunikálunk, az voltaképpen nem sokkal jelent többet annál, mint ha megnézünk egy videót a helyről az interneten.
Gunnar Garfors