Ugrás a tartalomra
Egy körtérnek köztudottan nincsenek sarkai, s ha valaki mégis be tud fordulni egy kör sarkánál, akkor az már látszik, hogy itt egy olyan személyről lesz szó, aki nem a hétköznapi logika szőnyegén lépked, hanem valami egészen más szőttesen, ami a valóság és a valóságfelettiség szálaiból egyaránt konstruálva (szőve) vagyon.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha az ember egy bizonyos körből átkerül egy másikba, még ha az csak három mérföldnyire van is, többnyire teljesen másfajta társalgás, nézetek és eszmevilág közepébe csöppen!
Jane Austen
-
Sarkítva van minden, amit gondolatokba lehet formálni és szavakban kimondani, és minden sarkított féligazság nélkülözi a teljességet, a kerekséget, az egységet.
Hermann Hesse
-
Nem mindennek van értelme, gyökere a valóságban, amit ki tudunk mondani. Beszélhetnék egyszarvúakról is, pedig nem is léteznek.
Feldmár András
-
Minden embernek van egy útja, tudod, amelyiken járnia kell. Nem lehet letérni róla. Az ember azt hiszi, hogy akik egy födél alatt élnek, azoknak az útjok is egy. De ez nem így van. Nem a födélen múlik, hanem az utakon. A födél nem tartja össze az utakat, ha azok nem úgy indultak, hogy egymás mellett haladhassanak hosszú ideig.
Wass Albert
-
Nincs oly messze senkitől az az út,
egy lépés csak körös-körül.
De a léte múlik azon, hogy a kör
izzó közepén föláll-e, leül.
Vasadi Péter
-
A tudás adott méretû szőnyeg, a világ pedig nagyobb. Nem amiatt érdemes aggódni, ami kilátszik a rojtok mellett, hanem amiatt, amit a szőnyeg alá söpörnek.
Mark Lawrence
-
Könnyen összemosódik a határ a képzelet és a valóság között. Sőt nem is határvonal ez, hanem széles, szürke tartomány, elég nagy, hogy könnyen eltévedj benne. Amit elképzelsz, létezni kezd, életre kel.
Ian McEwan
-
Az időnek nincs eleje, sem vége. A kerék forog, a kör visszatér önmagába. A kerék forog, és minden lélek a küllőihez kötődik az örökkévalóságon át. A forma és az anyag elenyészik, csupán a láthatatlan lényeg, a lélek, az én szárnyal át a korokon.
Robert E. Howard
-
Ki tudja, milyen konfliktusok sülnének ki abból, ha teljesen átjárhatóak vagy akár nem is volnának határok, és egy egyszínû világtérkép heverne előttünk. Lehet, hogy az embernek szükséglete egyfajta elkülönülés. Arról nem is beszélve, hogy a határok nélküli világ felé vezető út szinte biztosan járhatatlan.
Milo van Bokkum
-
Minden egyenes egy-egy vektor. Iránya van. (...) Az irányt nem csak úgy lehet megváltoztatni, hogy más szögbe fordítjuk magát a vektort. Úgy is, ha a síkot forgatjuk el alatta valamelyik irányban. Ez az élet, a való élet dialektikája.
Szilvási Lajos