Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Egy lakásban az évek során egymásra rakódnak az emlékek és tárgyak, vastagodnak, mint a guanó, végül az ember már lélegezni sem tud tőlük. Ilyenkor ki kell dobálni őket.

💌 Távkapcsolat 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Telnek az évek és szétrobbanok, a nagyfeszültség nő, Hajszolni kell ezt a rongy életet, mert elmúlik az idő. Pokolgép
  2. Itt vannak a bánatok. Sok-sok-sok. A fájdalmas emlékek. Amelyek nem csak a retinámba, hanem a lelkembe is beleégtek. Mélyen, vastagon. Ezeket csak tömöríteni lehet, kidobni nem, mert kitörölhetetlen nyomot hagynak. Sam B. Finn
  3. Egy házon meglátszik, ha nem laknak benne. Olyan, mint egy test, amelynek kitépték a lelkét. David Schalko
  4. Emlékek, ragaszkodások, megbánások. Ha túl sok felesleges cuccot cipelsz magaddal, a végén egyszerûen agyonnyomnak.
  5. Az egy szobában való együttélést az is megnehezíti, hogy képtelenség bármit is elrejteni a másik elől. Persze nem a pár nélküli, koszos zoknikra gondolok, vagy arra a galacsinná összegyûrt, tizennégy papírlapra, rajtuk egy sikertelen vers próbálkozásival. Elrejteni a legbensőbb, magánjellegû dolgokat kell: a könnyeket, melyek az ember szeméből olykor kikívánkoznak, a gondolatokat, melyeket egy csöndes, magányos zugban szeretne végiggondolni, a szavakat, amelyeket hangosan szeretne kimondani, hogy hallja, hogyan hangzanak - de más ne legyen fültanúja. Lois Lowry
  6. Ahogy az ember öregszik, a ruhái is mintha megnőnének - akkorára nyúlnak, hogy végül már szinte lebegnek körülötte, és az anyag hatalmas fodrai egészen elnyelik. Virginia Macgregor
  7. A dolgoknak megvan az a kellemetlen hajlamuk, hogy felgyülemlenek. Tore Renberg
  8. Az emlékezet a fölösleges dolgok raktára, afféle kamra, melyben régi cipőkkel telegyömöszölt poros kosarak, leszakadt fülû kofferok, mindenféle rongyok, ernyők, üvegek, albumok, drótok, fél pár kesztyûk alusszák álmukat, amíg végleg ki nem dobják őket. És por, por, sûrû, renyhe por, az idők pora. Jurij Trifonov
  9. A házakban nincs semmi jó. Amint a kapu becsukódik mögötte, minden ember bûzleni kezd, és amit hord, az is bûzlik. Teste, lelke rohamosan öregszik. Rothadásnak indul. (...) Muszáj kezdeni velük valamit! Elő kell rángatni őket, kikergetni, kitenni a szabadba. Louis-Ferdinand Céline
  10. Az éveket már gyerekként is méretes rekeszeknek láttam. Egymástól elválasztva, szinte átjárhatatlanul. Voltak szûkebb szobák, de nagyobb termek is. A hónapok eltolással rendeződnek egész évvé, lépcsőzetesen múlnak. És ez az osztott rendszer olyan emeletes házzá magasodik végül, ahonnan egyszer csak nem lesz feljebb (...). Kizavarnak minden évből. Hartay Csaba
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat