Ugrás a tartalomra
Egyesek attól félnek, hogy ma megint halálos veszély fenyeget bennünket vulkánkitörések és aszteroidák képében. A hollywoodi producerek milliárdokat kaszálnak ezeken a félelmeken. A valóságban azonban ez a veszély jóval kisebb. Tömeges kihalások sok millió évente következnek be. Igen, valószínû, hogy a következő 100 millió év során becsapódik majd a Földbe egy nagy aszteroida, az viszont nem valószínû, hogy ez jövő kedden történik. Nem aszteroidáktól kellene félnünk, hanem saját magunktól.
Kapcsolódó idézetek
-
A katasztrófa minden percben beüthet. Az, hogy egy hipochonder hetvenötször elmegy az orvoshoz olyan panaszokkal, amelyeket ő a rák tüneteinek vél, nem zárja ki, hogy hetvenhatodszorra rákot diagnosztizáljanak nála. Ha a halál, a betegségek és a balesetek kevésbé misztikus kockázatait vesszük, nagyon valószínû, hogy életünk folyamán valami szörnyûség történik velünk. Az az igazi téveszme, ha biztonságosnak tartjuk a világot.
Roland Paulsen
-
A halál rendszeresen megjelenik a filmekben, a tévésorozatokban vagy a híradóban, ám ezek a képek nem tûnnek valóságosnak számunkra. Elménkben hatalmas szakadék tátong a halottakról készülő kitalált történetek és a halállal szembesülő hús-vér emberek között. A mindennapokban többnyire azzal a tudattal élünk, hogy mindig lesz holnap.
-
Ha nem fejlesztjük tovább a technológiánkat, akkor nem az lesz a kérdés, hogy kihal-e az emberiség, hanem csak az, hogy miként: aszteroida, szupervulkán-kitörés, az öregedő Nap heve vagy valamilyen más csapás okozza-e a vesztünket.
Max Tegmark
-
Hacsak valami kataklizma el nem pusztítja a Földet, például a Nap kétmilliárd év múlvai vörös óriássá duzzadása, ami fölégeti a bolygónkat, akkor az emberiség megmarad. Lehetnek szörnyû periódusok, a civilizációk összeroppanhatnak, borzalmas hellyé tehetjük a Földet, de az emberi faj vélhetően nem tûnik el, ennél már jobbak vagyunk. Hogy hányan és milyen minőségben maradunk fönn, az a kérdés. És emiatt kell törekedni a környezetünk védelmére is.
-
A halál olyan tény, amellyel mindnyájunknak szembe kell néznünk. Jöhet egy hosszú élet végén; de hirtelen elragadhat fiatal és erős embereket is. A halál elkerülhetelen. Mihelyt megszülettünk, elkezdünk feléje haladni. Nem annyira az a fontos, hogy mikor halunk meg, hanem az, hogy hogyan.
-
A csillagok messze vannak. Olyan messze, hogy amikor nézzük őket, a múltjukat látjuk, hiszen a fény több év alatt ér csak ide, hozzánk. Az emberek néha azt mondják, a csillagok, amiket látunk, valószínûleg már meg is haltak, mire a fényük ideért. Ez nem igaz. A legtöbb csillag, amit látunk, csak néhány száz fényévnyire van. Szóval ne aggódj, a csillagaidnak valószínûleg kutya baja.
Randall Munroe
-
Nap mint nap rengeteg dolog van, amitől félhet az ember. Mi lesz, ha az egyik ismerősöd rákos lesz? Ha valami baj történik a testvéreiddel vagy a szüleiddel? Ha az utcán elüt egy autó? Vagy a suliban rájönnek, hogy egy természetellenes szörnyeteg vagy? Vagy túl messzire úszol be a tóba, és a hullámok összecsapnak a fejed felett? Ha tûz üt ki, vagy háború kezdődik? Álmatlanul hánykolódhatsz éjszakánként az ágyadban, és retteghetsz mindezektől.
-
Senki nem aggódik igazán olyan dolgok miatt, amelyek évmilliók múlva fognak csak bekövetkezni. Még ha úgy érzi is valaki, hogy aggódik emiatt, igazából csak becsapja önmagát. Valami más, sokkal hétköznapibb dolog miatt aggódik, vagy egyszerûen rossz az emésztése; de valójában senki nem válik súlyosan boldogtalanná olyasvalaminek a gondolatától, ami millió és millió év múlva fog megtörténni a világgal. Így hát, noha lehangoló arra gondolni, hogy az élet egyszer majd kihal - legalábbis szerintem a legtöbben lehangolónak tartják, bár néha, mikor belegondolok, mit csinálnak az emberek az életükkel, szinte vigasztalónak érzem a gondolatot -, ettől még nem válik nyomorúságossá jelenlegi életünk. Pusztán arra sarkall minket ez a gondolat, hogy inkább más dolgokkal foglalkozzunk.
Bertrand Russell
-
Mivel nem tudjuk, mikor halunk meg, azt hisszük, az idő egy kiapadhatatlan forrás, pedig minden csak egy bizonyos számú alkalommal történik meg, igen kevésszer. Hányszor fog még eszünkbe jutni gyermekkorunk egyik délutánja, egy nap, amely olyan mélyen belénk ivódott, hogy elképzelni sem tudjuk az életünket nélküle? Talán még négy-öt alkalommal, talán ennyiszer sem. Hányszor láthatjuk még a teliholdat? Talán hússzor. És mégis azt hisszük, számtalanszor megtehetjük még.
-
Az emberek úgy viselkednek, mintha az élet valami szép ajándék lenne, és teljesen elfeledkeznek arról a tényről, hogy a fent nevezett létezés egy bő 13,7 milliárd évvel ezelőtti abszolút véletlennek köszönhető, illetve annak következménye. Nem akarok ünneprontó lenni, vagy ilyesmi, de mindannyiunk csak korlátozott számú kört tehet meg ezen a gömbkörhintán a Nap körül, aztán feldobjuk a talpunkat, és kénytelen-kelletlen ugyanabban a végtelen pokolban találjuk magunkat.
Laura Steven