Ugrás a tartalomra
Egyetlen lélek sem pusztul el, s nem is szünetel, csak az alatt a röpke idő alatt, amíg egy másik testbe áramlik át... Nem hiszed, hogy a lelkek más-más testbe vannak kiosztva, hogy amit halálnak mondunk, csak költözködés? Nem hiszed, hogy a háziállatokban és vadakban, vagy víz alatti lényekben valamikor emberi lélek időzött? Nem hiszed, hogy semmi sem vész el a világmindenségben, csak lakhelyet változtat? Hogy nemcsak az égitestek fordulnak meg kiszabott körpályájukon, hanem az élőlények is fordulókat tesznek, és a lelkek keringenek? Nagy emberek elhitték. Így hát függeszd fel ítéleted, egyébként is tarts fenn magadban egy kis helyet az elfogulatlanság számára.
Kapcsolódó idézetek
-
Amikor meghalunk, a lelkünk egyik testből a másikba költözik. Ezért a halál voltaképpen nem is létezik. Nincs menny, amire várjunk, és nincs pokol, amitől rettegjünk.
Elif Safak
-
Hogyha a lélek halhatatlan természete fönnáll,
S így születésünk percében jut csak be a testbe,
Mért nem bírunk emlékezni előbbi korára,
S mért nem látjuk semmi nyomát sem múlt idejének?
S hogyha a lélek lényege annyira átalakult, hogy
Minden múlt esemény emléke kihullt tudatából,
Hát a haláltól akkor sem járt messze szerintem,
Mert el kell ismernünk azt, hogy előbbeni lénye
Elpusztult, és most mint új lény jött a világra.
Titus Lucretius Carus
-
Hogyan lehetne azt képzelni, hogy a lélek, ez a fönséges, megfoghatatlan valami, ne legyen különválasztható a testtől, és megszûnjön nyomtalanul, mint a kihûlt fazék párája. Lehetséges-e az, hogy e földi pálya után, ahol az egyik ember jó és szerencsétlen, szegény és nyomorúságban van koporsó zártáig, a másik pedig rossz, de bőségben él, és mosolyog rá az élet mindennemû örömeivel, lehetséges-e, mondom, hogy ne legyen egy felső elbírálás és egy másik világ ezek után, ahol ezek kiegyenlíttetnek.
Mikszáth Kálmán
-
Az emberek több mindent vélnek arról, hogy hova megy az élet.
Azt, hogy egy másik testbe bújva egy új lényként születik újra.
Vagy hogy elmegy egy másik helyre, mi nagyon szép és nagyon helyre,
hol csupa vidám dolog várja: az úgynevezett mennyországba.
Vagy hogy a földbe megy esetleg, miután elhagyta a testet,
és magából valamit átad a virágoknak és a fáknak.
Vagy hogy miután elmegy, ott van az élet fönt a csillagokban,
s mint csillogó kis égi láng, a csillagokból néz miránk.
Vagy hogy egy pici ott marad benn az életből az emberekben.
Mert az élet hiába ment el, emlékszik rá a többi ember,
az életből egy kis darab szívükbe zárva ott marad.
-
A vallás azt tanítja, hogy az ember lelke a halál után a mennybe száll, vagy egy hétszintes kertbe vándorol, netán új testbe költözik, illetve addig fekszünk a sírban, amíg el nem érkezik a feltámadás napja. És persze csak az egyik változat érvényes! Ez pedig azt jelenti, hogy milliók számára derülhet ki a "végítélet napján", hogy a halál utáni élet tekintetében az ő vallásuk épp annyit ért, mint egy beragadt iránytû. Akkor már inkább a tudomány...
Mary Roach
-
Az életben csak egyetlen komoly gondolat van: a halál. Nos, nem érdekes-e tanulmányozni, hány módon távozhat el a lélek a testből, és hogy az egyes emberek jellemük, vérmérsékletük, sőt országuk szokásai szerint miképpen teszik meg azt a végső utat, amely a létből a nemlétbe vezet? Annyit mondhatok: minél több embert látunk meghalni, annál könnyebben nyugszunk bele a halál gondolatába. Nézetem szerint a halál egyébként is csak testi büntetés, de nem valódi bûnhődés.
Alexandre Dumas
-
- Valamikor azt gondoltam, hogy a lelkeink nagyon régen egyek voltak, és az elválasztott lelkeink most szeretnének újra egyesülni, és ezért vagy te itt. Ezért jöttél hozzám (...).
- Nem. Ha a lelkeink egyek, akkor közel fognak kerülni egymáshoz (...). Nem számít, milyen messze kerültek (...), és milyen sok életük volt, ők nem hazudnak.
-
Mindnyájunkban három lélek lakozik, és elválnak testünktől, amikor meghalunk. Az egyik a földre tér vissza, a másik a levegőbe, az utolsó lélek pedig alászáll az élet kerekébe.
Judy I. Lin
-
Bármeddig élhetsz, nem érzed azt, hogy mindennel végeztél. Meg kell tanulnod hagyni, hogy továbbmenjen a világ; elfogadni, hogy a halál az élet része.
-
Rádöbbentem, hogy csak egyet nem lehet elvenni az embertől: belső biztonságát. Ez pedig hitből, fegyelemből, akaratból, tudásból, emberségből áll, és talán abból, hogy az ember, amíg lélegzik, soha semmi rosszat nem fogadhat el véglegesnek. Azt hiszem, ezért bírták emberek milliói a poklok poklát, ezért reménykednek utolsó percükig a halálos betegek, és ezért hagyják magukat halálra kínozni eszmék megszállottjai. A tudat, hogy valahol itt a földön még van igazságszolgáltatás.
Székely Éva