Ugrás a tartalomra
Egyik nap, mint a másik. Összeveszések, kibékülések, marakodások, csókolózások. Végül is az egyik éppen olyan keveset ér, mint a másik. A harag éppen úgy elveszti súlyát, mint a béke, és nincs íze már sem a csóknak, sem a harapásnak. Semmi nem romlik el olyan gyorsan, mint egy házasság.
Kapcsolódó idézetek
-
A házasság is, éppen mint az élet, unalmas, haszontalan és kissé üres, ha túlságosan el van rendezve, oltalmazva, védelmezve. Nem szebb-e, ragyogóbb-e, táplálóbb-e, hogyha - éppen mint az élet - keveréke a piszkosnak és a nagyszerûnek, sárnak és csillagnak, földnek és virágnak - szerelemnek, gyûlöletnek, kacagásnak, könnynek, rútságnak, szépségnek, sebeknek?
Edna Ferber
-
Házasságunkat, mint házasságot, egyikünk se tudja túlságosan komolyan venni. Kapcsolatunk oly sokrétû, oly intenzív, állandóan igénybe vevő, heves és vad, hogy minden máshoz hasonlít inkább.
Szabó Magda
-
Emberek között, akik valaha szerették egymást, nincs és nem is lehet soha igazi harag. Lehet düh, bosszúvágy; de harag, az a szívós, számító, váró harag... nem, ez lehetetlen.
Márai Sándor
-
A házasság metszőollóhoz hasonlít. Nem lehet elválasztani egymástól a két pengét, még ha olykor eltávolodnak is egymástól. De ha bárki kettejük közé kerül, együttes erővel bánnak el vele.
Sydney Smith
-
Hallottam már, hogy a szerelmet a tûzhöz hasonlítják. De ez nem igaz. Ha megérintjük a lángot, elkapjuk a kezünket. A fájdalom hirtelen és gyorsan ér, de azután el is múlik. A szerelem olyan, mint a jég. Észrevétlenül kerít hatalmába, lopva telepedik meg a testben, lebontva a védőgátakat, elfoglalva a szervek legrejtettebb zugait is. Nem forrósághoz, fájdalomhoz vagy égéshez hasonlít, hanem inkább egyfajta belső tompultsághoz, mintha maga a szív keményedne meg és változtatná az embert kővé. A szerelem öklébe zár, és olyan erővel szorít, hogy attól sziklák hasadhatnak ketté, hajótestek roppanhatnak össze. A szerelem feltörheti az útburkolatokat, porrá zúzhatja a márványt, lefonnyaszthatja a faágakról a leveleket.
-
A házasság olyan, mint egy hosszú beszélgetés, amelyet viták tarkítanak. Két ember egyre inkább módosítja a nézeteit, hogy azok egymáshoz illeszkedjenek, és az idők során, harsonaszó nélkül, a gondolat újabb világaiba vezetik egymást.
Robert Louis Stevenson
-
Egy házasságban fontosabb dolgok is vannak, mint a szerelem vagy a szenvedély: a kölcsönös megbecsülés, tolerancia, szeretet, megértés, tisztelet, türelem... És természetesen a minden házasságban nélkülözhetetlen megbocsátás!
Elif Safak
-
Egy házasságnak akkor szakad vége, ha már nincs mit mondani egymásnak. És akkor, ha már érzések sem kötik őket egymáshoz. Ahol még van veszekedés, ott remény is van.
Monika Feth
-
Nincs nagyobb boldogság a földön (...), mint az összetartozó emberek egyetértése, és nincs tragikusabb, mint a halódó szerelem, az érzés megmagyarázhatatlan, észrevétlenül terjedő és egyik fél által sem érdemelt pusztulása. Az ember egyik percről a másikra végképp magára marad.
Konsztantyin Pausztovszkij
-
A csók úgy lobban fel, mint a villám, a szerelem úgy süvít el, mint a vihar, aztán az élet megint nyugodt lesz, s folyik tovább, épp úgy, mint azelőtt.
Guy de Maupassant