Ugrás a tartalomra
Elhervasztottam. Mert nekem ő csak az a valaki volt, akire mindig számítani lehet. Akit elő lehet venni. Aki kéznél van. Aki fölveszi a telefont. Vigyáz a gyerekekre. Aki főz. Mint egy vesztapapnő, aki az általam keresett pénzből gazdálkodik, aki szépen elrendezi a körülöttünk lévő dolgokat, hogy minden rendben menjen, és közben sose panaszkodik. Sose láttam tovább az orromnál. Hogy meg akartam-e tudni valaha bármilyen titkát is? Soha semmit. Sose faggattam önmagáról, a gyerekkoráról, az emlékeiről, a bánatáról, fáradtságról (...), a reményeiről, a csalódásairól, az álmairól, semmiről. Érted? Soha. Egyszer sem. Nem faggattam semmiről. Nem is érdekelt semmi.
Kapcsolódó idézetek
-
Emlékszel arra az estére, amikor megismerkedtünk, és örök barátságot "esküdtünk" a kertetekben? Azt az "esküt" meg is tartottuk, azt hiszem... soha nem esett köztünk egy hangos szó sem, de még csak össze sem zördültünk soha. Sosem felejtem el azt a borzongató érzést, ami elfogott, amikor megmondtad, hogy szeretsz. Egész gyermekkorom magányosan, szeretetre éhesen telt el. Csak most kezdek rájönni, milyen magányos, szeretet után sóvárgó lehetett a szívem. Senki sem törődött velem, senkinek sem voltam fontos. (...) És aztán találkoztam veled. Te nem is tudod, mit jelentett nekem a barátságod. Itt és most szeretném megköszönni, drágám, azt a szívből jövő, forró szeretetet, amit mindig is kaptam tőled.
Lucy Maud Montgomery
-
Mindig az volt az érzésem, hogy úgysem ért meg senki, hogy senki se tudja, ki vagyok, és mi juttatott ide vagy oda. És tudod, ha senki sem ért meg, akkor senki sem kérhet tőled számon semmit.
Bernhard Schlink
-
Nem tudom, érezted-e már a becsapottság, a kiszolgáltatottság érzését. Olyasmire gondolok, amikor rádöbbensz arra, hogy az lopott meg, akiben nagyon bíztál, akihez mindig tisztességes, őszinte voltál, akinek minden szavát, minden cselekedetét aranyfedezetként fogadtad el. Ezt éreztem én akkor. Azt, hogy becsapott. Mindig őszinte voltam hozzá, nem titkoltam el előtte érzelmeimet, lelkem legtitkosabb rezdülését is elmondtam neki, és megnyugvással fogadtam bölcs ítéletét, mert hittem, hogy igazat mond. Akkor azon tûnődtem, hogy ismeretségünk óta mikor és mit hazudott nekem. Ennek ellenére szerettem volna hinni benne, szerettem volna, hogy megérzéseim ne igazolódjanak.
Berkesi András
-
Mindig beleképzeltem másokba mindenfélét, és így olyan valakinek a szeretetére vágytam, aki valójában nem is létezett. Az viszont, hogy igazából milyenek az emberek, nem érdekelt. Nem tudom, milyen az, ha valakit úgy igazából ismersz. Érted? Nyilván milliószor csalódtam emiatt, legyen szó barátságról, vagy épp pasikról. Ami nem is csoda, hiszen nem a valóságra figyeltem, hanem az elképzeléseimet akartam ráerőltetni az emberekre.
Oravecz Nóra
-
Õ soha semmit sem mondott el magáról. Csak úgy, néha, egy-egy elejtett szót. Félt. Attól félt, hogy ő többet ad, mint amennyit kap.
Bodor Pál
-
Miért is ragaszkodtam ennyire ehhez a férfihoz, aki nem is érzett semmit irántam? Mintha egy százéves kapcsolatnak lenne vége. Vagyis nem. Már a legelejétől tudtam, hogy semmit sem jelentek neki (...). Inkább olyan ez, mintha száz évig aludtam volna. Hagytam, hogy édes szavakat suttogjon a fülembe, hogy bármikor ágyba vigyen. És úgy kapaszkodtam belé, mintha el akartam volna hitetni magammal, hogy tényleg belém szerethet, pedig tudtam, hogy igazából ez lehetetlen. De végre felébredtem.
-
Sosem éreztem ehhez foghatót, s féltem, hogy többé be sem érem kevesebbel. Már nem harcoltam önmagammal, s nem kellett érte küzdenem. Odaadtam mindenemet, azt is, aminek létéről nem is tudtam. (...) Szerettük egymást.
Vavyan Fable
-
Megesküdtem magamban, hogy soha többé nem találkozom vele, örökre kitörlöm az emlékezetemből a mellette elvesztegetett időt, s még a nevét sem említem soha. Valamilyen különös oknál fogva megszállt a béke és a nyugalom. Semmi nem maradt abból a haragból, ami hazulról elüldözött. S attól féltem, hogy másnap újult erővel visszatér majd belém a keserûség, a szégyen és a féltékenység; hogy mindaz, amit aznap este megéltem, a saját súlyánál fogva darabjaira esik szét.
Carlos Ruiz Zafón
-
Édes Nagymamám! Iszonyú jó voltál hozzám mindig (...). Sose háláltam meg semmivel. Az volt a hálám, hogy egyre jobban rád csimpaszkodtam, elárasztottalak önmagammal, elálltam minden utadat. Ahova csak fordultál, engem találtál meg, én meg úgy képzeltem magamban, ez a szeretet. Csupa ragaszkodásból nem hagytalak élni (...). Menj, szabad vagy! Soha többet nem fogom azt gondolni, hogy szeretek valakit, ha rabbá teszem önmagammal, ha lehúzom, mint valami kolonc.
Szabó Magda
-
Mióta csak megszülettem, elfoglaltam és lefogtam egy másik embernek, az anyámnak az egész életét. Mikor még kicsiny voltam, maga öltöztetett, ő fürdetett meg este és míg el nem aludtam, ruhástul mellém dőlve a kis ágyamba suttogott, mesélt és dalolt nekem. (...) Azt hittem, hogy ő egészen és csupán ennyi, - nincs rajtam kívül más élete, vagy vágya vagy joga. Énnekem nem maradt adósom soha egy jó szóval, egy karácsonyi aranydióval sem; azt hittem, követelhetem, hogy az én kedvemért ne élje az önmaga életét.
Kaffka Margit