Én nem tudom, ki győz e viadalban, hogy győztes-e, ki fent áll a magasban, s hogy elbukott-e mind, ki lent a mélyben, sárban taposva nyög nagy szenvedésben, és nem tudom, kit illet a gyalázat, gyalázatos-e, akit meggyaláztak, avagy a kéz az, amely fojtogat? Lázongó szívvel hordom sorsomat!

Kapcsolódó idézetek

1. Van, aki meglovagolja a szerencsét, kockáztat, nyer vagy veszít. Van, akit ez a hátas ledob magáról. De nem az a szerencsés, aki ideig-óráig nyeregben marad, hanem az, aki megzabolázza a sorsot.
2. Ki vehet el éntőlem valamit, S szegényebbé ki tehet engemet? Mindenemet magammal hordozom, Ha nem vesztettem el a lelkemet! Reményik Sándor
3. Átkoznám a sorsom, De nincs benne nyereség; Ráadásul gondom Tán nagyobbra nőne még. Mert a sors goromba, S ki őt káromolja, Jobban érzi vesszejét. Fülöp Áron
4. Miért lobogjon örökké életünk lángja? Nem érti, ki a földön áll, bilincsbe zárva. A sorsot kísértik - mondja -, de ugyan mivégre? Miért hajtja az embert nyughatatlan vére? Várjuk talán merengve, míg leszáll az alkonyat? Nem nyerünk egyebet, csak elveszett álmokat.
5. Igazságért küzdök, tudom, hogy hiába, De ha harcba szólít szivem minden vágya, Mit tehetek róla? Tán az örök végzet Rótta rám e kínos, bús kötelességet. Ady Endre
6. Néha félek, hogy végül mégis ő az erősebb, a másik én, az ismerős és érthetetlen, akinek nincs névjegye, nincs teste, s aki legalább olyan erősen én, mint a kezem vagy a szemem. Félek, hogy mégis erősebb, mert fölényesen bánik velem, mint egy vívó, aki talán le is becsüli ellenfelét: sebeket ad, óvatosan és játékosan, s talán azért nem döf le, mert - egyelőre - mulattatja ez az aránytalan bajvívás. Pardont kérjek tőle? Akkor nincs értelme az egésznek. Szökjek meg az életből? Akkor ő győzött. Semmit sem tehetek. Nem elég meggyőzni és leteperni az ellenfelet. El is kell viselni. Ez a nehezebb. Márai Sándor
7. Megpróbáltam élni, élni az életet, de nem tudtam, az élet győzött felettem, legyőzött, vesztettem. Talán nem vagyunk egymásra jó hatással, az élet és én.
8. Milyen gyászos az estébe borult föld! Milyen sejtelmes a köd a láp felett! Aki bolyongott ebben a ködben, aki sokat szenvedett halála előtt, aki repült földünk felett, erejét meghaladó terhet cipelve, az tudja mindezt. Tudja az, aki megfáradt. És sajnálkozás nélkül hagyja el a föld ködeit, mocsarait, folyóit, könnyû szívvel adja magát a halál kezére, mert tudja, hogy csak a halál fogja őt megvigasztalni. Mihail Bulgakov
9. Az élet igazságtalan. Amit a szíveddel értelem nélkül szeretsz, azt az elméd megtagadja, mert nem fogja fel, hogy aminek a szíved megadta magát, azt az elméd mindenáron legyőzné. Én pedig követtem, mert győzni sokkal könnyebb, mint szeretni. Egy új játékba kezdtem, amit ugyan ésszel megnyerhetek, de akkor vállalnom kell, hogy a szívem vereséget szenved, és örök sötétségbe borul, bármilyen fény is vetül rá.
10. Azoknak az embereknek, akik bármi módon is fontosak nekem, szenvedést, magányt, betegséget, bántalmazást és méltatlanságot kívánok - kívánom, hogy ne legyen nekik ismeretlen a mélységes önmegvetés, az önmagukkal szembeni bizalmatlanság gyötrelmei, a legyőzöttek nyomorúsága: nem érzek részvétet irántuk, mert azt az egyetlent kívánom nekik, ami ma még bizonyítani képes, értékes-e valaki, vagy sem - hogy van-e tartásuk... Friedrich Nietzsche