Felmordult a medve a sok rossz mackóvers hallatán: - Ez mind kontár! Sarlatán! Mit gügyögnek, locsognak szerencsétlen bocsoknak! Oly negédes némelyik, hogy már szinte émelyít. Te szent múzsa, irgalmazz, milyen ócska rímhalmaz!

Kapcsolódó idézetek

1. Hátamon a zsákom, Zsákomban a mákom. Kilyukadt a zsákom, Kihullott a mákom. Aki szánja károm, Szedje össze mákom!
2. Szenvedni nagy célokért, vallásért, emberi nézetekért, tudományért - valami. De szenvedni macskáért, egy nőnemû hun gyermekért, aki oly mûveletlen, hogy az ábécét sem ismeri; olyan barbár, hogy szalonnát eszik reggelire, és aki még csak jókedvében sem néz rám szeretőn... Gárdonyi Géza
3. Rongyos lett az ingem, foldozd meg. Rövid az örömöm, toldozd meg. Kösd meg a nyakkendőm, kibomolt. Emeld fel a szívem, leomolt. Páskándi Géza
4. Rongy, rongy, rongy minden lengetett kendő, Minden föltartott zászló esendő, Minden ember szó dúlthangú lárma, Minden perc arca csalfa lárva. Sárközi György
5. Én legnyomorúbb minden bús hölgy között, Ki szívtam zengő vallomási mézét, Most e nemes, fölséges észt, miképp Szelíd harangot, félreverve látom! William Shakespeare
6. Én annyit sírtam már, ó, de unom! Kimarta szívem a könny, Mint vén, erezett, rossz régi rezet Zöld rozsda, lusta közöny. Karinthy Frigyes
7. Reszket a bokor, mert Madárka szállott rá. Reszket a lelkem, mert Eszembe jutottál... Petőfi Sándor
8. Zápor zizzenő szárnya, madár-nyüzsgés zúgása éled csontomban, elröppentél belőlem, behegedek, élek, remélek; visszahúzódom bőröm mögé, úgy figyelek új szerelemre, csapdákra, kínra, kudarcra, veremre ügyet se vetve; madár röpte szól, jajgat: zengő égbolt húrja feszül fejemnél s szívem a fájdalmat újra tanulja. Csukás István
9. Sok-sok dalt zengtem, de hiába: az asszony a másé! Énekek éneke volt. Sárba esett rongy lett. Fazekas István
10. A bor ember bódító Erszény pusztító, Ruha rongyosító. A minap is haragudott a rózsám, Hogy rém borszagú volt a szám, Isten áldja meg, pajtáskám!