Felugrottam az egyik magas sírkőre, és kinéztem a városra. Nem sokat láttam belőle innen, de mivel tudtam, hogy ez lesz az utolsó képem a helyről, ahol születtem és éltem, nem siettem el a dolgot: minden ócska mellékutcát fényes sétálóutcának, minden málló vakolatú házat egy sejk palotájának és minden kétszintes épületet felhőkarcolónak láttam.

Kapcsolódó idézetek

1. Láttam a napot lemenni olyan városok fölött, amelyekben minden talpalatnyi helyet az életért tolakodó, küzdő emberek töltöttek meg. Életet adtam. Szerelmes voltam. Minden képzeletet felülmúlóan megváltoztam. Láttam, ahogy emberek halnak meg sikátorokban, láttam, hogy mások hihetetlen helyzeteket élnek túl, volt részem boldogságban, sötétségben, bánatban, és az egyetlen, amiben még mindig biztos vagyok, hogy az élet kifürkészhetetlen rejtély, változás (...), ami mindenre képes. Joanne Harris
2. Mikor még éltem, azt hittem, ahogyan ti is, hogy az idő legalább annyira valóságos és kézzel fogható, mint én magam, vagy valószínûleg még inkább. Azt mondtam, "egy óra", mintha csak látnám, és "hétfő", mintha ott lenne valahol a térképen. Siettem percről percre, napról napra, évről évre, mintha valóban egyik helyről a másikra haladnék. Mint mindenki más, én is egy házban éltem, amely a másodpercek és a percek, a hétvégék és az újesztendők tégláiból állt, és sohasem hagytam el, míg meg nem haltam, mert nem volt más kijárat. Most már tudom, hogy nyugodtan ki-be sétálhattam volna a falakon. Peter Soyer Beagle
3. Ha csak tehettem, folyton hazaszaladgáltam az elhagyott városba, kerestem az eltûntet, a visszahozhatatlant, a házak árnyékát, amely valaha arcomra borult, elvesztett egykori otthonomat, és persze nem találtam semmit, mert hol kanyargott már az a folyó, amelynek cseppjei között az én életem cserepei sodródtak. Szabó Magda
4. Kitették ide a temetőt, a város határába. Észrevették, hogy manapság ez a szokás? Minden új város a peremre rakja a temetőjét. El vele - ne is lássuk! Nem viseljük el a halál gondolatát. A sírkövek is erről árulkodnak. Soha nem az áll rajtuk, hogy az alattuk lévő fickó "meghalt", mindig "elhunyt" vagy "jobblétre szenderült". Régen nem így volt. George Orwell
5. Hátat fordítok a napfelkeltének, belélegzem a várost. Benne laksz. Bennem laksz. S hogy mennyire nehéz veled véletlen találkozni, ez egészen őrjítő. Albert Tímea
6. Megfigyeltem, hogy minden valami utolsóval ér véget. Egy utolsó gondolattal, egy utolsó lélegzetvétellel, egy utolsó szívdobbanással és a végső búcsúval.
7. Ahogy így újra meg újra végigélem, végigcsinálom gondolatban a rég elmúlt dolgokat, néha össze is fut a szemem előtt sok összefüggés. Mindennek, ami történik, oly sokféle oka van; nem tudom, mindig a legigazabbat találom-e meg, ha egy okot keresek - és nem tudom, minden apróság éppen úgy történt-e, vagy csak sokszor gondoltam és mondtam úgy el azóta, és már magam is hiszem. Hallottam egyszer, hogyha az ember hegyes vidéken jár - néha csak egypár lépést megy odább, és egészen megváltozik szeme előtt a tájkép; völgyek és ormok elhelyezkedése egymáshoz. Minden pihenőhelyről nézve egészen más a panoráma. Így van ez az eseményekkel is talán; és meglehet, hogy amit ma az élettörténetemnek gondolok, az csak mostani gondolkodásom szerint formált kép az életemről. De akkor annál inkább az enyém - és érdekesebb, tarkább, becsesebb játékszert ennél el sem gondolhatok magamnak. Kaffka Margit
8. Akartam az életemmel tenni egy nagy csodát. Féltem a naptól, de vártam, hogy megpróbálhatom. Sok dolgot túléltem eddig, hát ezt is túl fogom. Bele kell vágjak, fel kell, hogy álljak, a földtől egyből az égig szálljak, Meg kell tudnom végre, hol van az igazi otthonom. Caramel
9. Észrevettétek már, hogy nemcsak akkor hat idegenszerûen egy város, mikor először látjuk, hanem akkor is, ha utoljára sétálunk végig rajta, utazás előtt, hogy kivándoroljunk, soha vissza nem térésre? Tûnődve nézem a feliratokat, az ismerős kirakatok olyan fájdalmasan újak és az egész mintha szûkebbre, kisebbre zsugorodott volna, mint mikor gyermekkori házunkat pillantjuk meg és az udvart és a kertet, és csodálkozunk, mert nagyoknak és pompásaknak hittük. S mikor visszatérünk felnőtt életünkbe, nem az fáj, hogy olyan szép és hatalmas volt, amit elvesztettünk, hanem az, hogy olyan kicsi és értéktelen volt a gyermekkor, amiből táplálkoztunk egy életen át. Karinthy Frigyes
10. Lementem a lépcsőn, és közben mindenhol és mindenben az együtt töltött évek nyomait láttam. Betöltötték az egész házat, és egyáltalán nem értettem, hogyan képes szerelem és megszokás azzá a furcsa eleggyé összesûrûsödni, amit úgy hívunk: élet. Sue Monk Kidd