Gallérkád lebbenése felröpít, elbotlom egy hajszálad árnyékában, fénylő-homályló tekintetedben növök-fogyok: Isten Tenyerén hancúrozunk és közben, olykor mintha hárman is nevetnénk.

Kapcsolódó idézetek

1. Amiért könnyezünk, az magunk temetése. Melléd ül egy angyal, de elmenekülsz buta érveléssel, Félsz érinteni szárnyát, mert a múlt csontig égett. Énekelsz, beszélsz, vitatkozol, mondod, csak mondod A fél krajcárt sem érő bölcsességet. Kormorán
2. Rózsa, rózsa rengeteg, Lányok, lepkék, fellegek, Lányok, lepkék, fellegek, Illanó könny, permeteg. (...) Messze libben a hajad, Nevetésed itt marad, Nevetésed itt marad, Mint kendőd a szék alatt. Weöres Sándor
3. A hangod visszhangzik a fejemben, mintha mellettem lennél, arcodon gyermeki csodálat ragyog. Rám mosolyogsz, szemed csupa nevetés; az elmém tudja, hogy ez csak káprázat, nem vagy itt, de a szívem egyszerre dalol örömében és meghasad; legalább szerethettelek. Sigrídur Hagalín Björnsdóttir
4. Az a kis ember ott belül ugrál, torz fintort vág, nevet; fejedben lakik, agyvelőd az ágya, ablaka szemed. Ha torkod sírás fojtogatja, s keserûséged könnybe gyûl, szemtelen hangján felkacag az a kis ember ott belül. Kálnoky László
5. Történetekből áll az életünk. Van, amelyik egyre dagad, ahányszor továbbadják, mindig nagyobb lesz. Van, amelyik csak közted meg az istenek között hangzik el, halkan, napjában, de ezek is megnőnek, és ugyanolyan vadul megráznak. Mark Lawrence
6. Képzelt képzeleteddel képzelem, hogy együtt vagyunk: az enyém kevés volna, magában, míg így, szüntelen kettőződve, mint tündér repesés hoz-visz-cserél s egyszerre két helyen egymásba zárva tart a szerelem. Szabó Lőrinc
7. Az istenek mindig olyankor lepnek meg valami káprázatos örömmel, amikor új keservet tartogatnak számunkra a tarsolyukban. Buborékok vagyunk nekik, és élvezettel fújnak nagyra, mielőtt kipukkasztanának. Clive Staples Lewis
8. Szemed íriszén magunkat látom, Fénylő tükör a döbbenet. Sok életet meguntam már, De most örülök neki, hogy itt lehetek. Túl a bûnön, a megbánáson, Hitem tüzéhez ülök közel, Mellém fekszel, és azt se bánom, Hogy úgy alszol el, ahogy megszoktad már Másvalakivel. Ákos
9. Nézték egymást. Három pár tekintet vándorolt körbe-körbe. Aztán valamelyikük arcán megrándult egy izom. Mosolyra görbült egy száj. Erőltetetten próbálták elnyomni vigyorukat, de nem bírták, végül hangos nevetésben törtek ki mind a hárman. (...) Ha valaha egyszer véget ér ez a Világmindenség, egészen biztosan egy jóleső kacaj lesz az, ami utolsóként bejárja az Univerzumot. Gaál Viktor
10. Egymásra villanó szemünktől robbannak föl a hajnalok, sugár-mosolyod záporában kitakart arcú ég vagyok. Tamás Menyhért