Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Gyakorlott fordító mindenkiből válhat, anélkül is, hogy különösebben jó fordító lenne. A gyakorlott fordító végül is elő tud állítani mindenféle szöveget, ezek azonban mind egyformák lesznek. A jó fordító viszont azonosul az íróval, így a fordításai is különböznek egymástól, az alapanyagtól függően.

Bart István
🔮 Jövőkép 📷 Fotózás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Azért fontos a jó fordító, mert a magyar olvasó szeretné ugyanazt az élményt átélni, mint az eredeti mû olvasója. A jó fordító tehát gondolatolvasó, pszichológus, kaméleon, nyomozó, adott esetben pedig a legkülönbözőbb területek szakértője egy személyben. A jó fordító munkáját az olvasó észre sem veszi, csak akkor lapoz vissza, ha meg szeretné nézni, kinek a mûve ez a csapnivaló fordítás. A jó fordító tehát láthatatlan, csak a rossz fordító látható.
  2. A fordítás mint szakma és hivatás egyik megközelítése szerint a fordító csak szavakat egymás mellé rakosgató mesterember, tehát iparos, aki ügyesen bánik az eszközeivel, de tárgyának mélységeibe nem hatol be, vagyis nem alkotó; míg a másik filozófiai definíció szerint a világon minden gondolkodás fordítás, tehát értelmezés. Szerintem meg olyan ez, mint zeneszerző és előadómûvész viszonya: egyik nincs meg a másik nélkül.
  3. A legmûvészibb fordítás során is tíz-tizenöt százalék mindig elvész a szöveg értékeiből. Az a jó fordító, aki ezzel tisztában van, és a veszteséget igyekszik élő párhuzamokkal kompenzálni. Bodor Ádám
  4. Nincs olyan, hogy igazán jó pszichológus. Van olyan, aki feltûnően gyakran bizonyul jó pszichológusnak, és az egyszerûen azért segít eredményesen, mert érzéke van hozzá, mert jó pszichológus, és mellesleg tudja, amit megtanult, meg azt is, amit ugyan senki sem tanított neki az egyetemen, de valahogy mégis átmehet a levegőből. Mérő László
  5. A fordító nem szavakat, hanem kultúrát fordít. Bár teljesíthetetlen, de törekedni kell rá. Horváth Viktor
  6. A fordítás lényeges része minden ország irodalomtörténetének, annak is kell lennie. A jó fordítások ugyanolyan fontosak, mint az eredeti írások; amelyik nemzet keveset fordít, annak az irodalma kevésbé változatos. A fordítások oxigénnel látják el a már meglévő irodalmat, új ötleteket hoznak, új ablakot nyitnak, sőt, falakat döntenek le. Jón Kalman Stefánsson
  7. A mûfordító maga is egy szintig belefolyik a szövegbe, hiszen valamit más nyelvre átültetni mindig több, mint szavakat kiszótárazni. Simon Márton
  8. Jó író csak az lehet, ki azért ír, hogy gondolatait kifejezze; ki azért gondolkozik, hogy írjon, jó mesterember lehet, de való mûvész nem lesz soha. Eötvös József
  9. A fordítók nem annyira átadnak egy üzenetet, mint inkább átírják az eredetit. És ebben rejlik a nehézség. Az újraírás írás, és az írás mindig tükrözi az író ideológiáját és részrehajlásait. R. F. Kuang
  10. Nem lesz önből zseniális szakács, csak mert képes recept alapján egyszer finomat főzni; ez csupán azt jelenti, hogy jól tudja követni az utasításokat. Lehet, hogy egyszer jól bevált, de nem tett szert általa olyan tudásra, amelynek alapján képes magától is fantasztikus fogásokat készíteni, mivel sejtelme sincs róla, mitől volt jó az a bizonyos recept. Egy jó séf többek között attól lesz jó séf, hogy megérti, miért (és hogyan) jó az a recept. Beau Lotto
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat