Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Gyerekként vagy fiatalon nem álmodtam se jót, se rosszat, csak az öregség sodorja újra meg újra felém a múlt hordalékából keményre gyúrt iszonyatot, amely azért olyan riasztó, mert feszesebbre komponált, tragikusabb, mint bármikor is átélhettem volna, hiszen a valóságban egyszer sem történt meg velem az, amitől sikoltozva ébredek.

Szabó Magda
🌱 Bölcsesség 👫 Testvér
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az ember olyan fiatal, vagy öreg, amilyennek érzi magát. És ha megjön az óhajtott jó, megkésve, nehézkesen, akkor mindazzal a kicsinyes, zavaró, bosszantó kísérettel jön, a valóság minden sarával, amivel a képzelet nem számolt, és ami az embert ingerli. Thomas Mann
  2. Az álom ilyen olykor, ilyen gyilkos, ilyen reménytelen, ilyen riasztó, hogy nyöszörögni kell tőle és sikoltani, míg fel nem rázzák az embert. Szabó Magda
  3. Azt is mondták, amikor gyerek voltam, hogy most jó nekem, és amikor felnövök, majd rossz lesz, állandóan ezt hajtogatták, amikor sírtam, addig örülj, amíg gyerek vagy, és én nem vitatkozhattam velük, mert nem tudtam, milyen felnőttnek lenni. Féltem, hogy igazuk van, hogy felnőttnek lenni még ennél is rosszabb, de ez nem igaz, egyáltalán nem, mert én sokkal szívesebben vagyok felnőtt, mint egy tehetetlen gyerek, akinek a felnőttek arról papolnak, hogy milyen jó neki. Czakó Zsófia
  4. Sosem gondolkodtam a jövőn. Arra, hogy megöregszem. Mert talán a jövő sosem volt kegyes a hozzám hasonlókhoz (...). De hirtelenjében a jövőm nagyon is valóságosnak tûnik. És megöregedni nem csak elkerülhetetlen, hanem most már vonzó is.
  5. Az álmok már csak ilyenek. Jönnek és mennek, változnak. Az emlékeinkből építkeznek. Az átélt jelenetek azonban sosem valódiak. Soha bizony! És pontosan ez az oka annak, hogy annyira gyûlölöm az álmokat.
  6. Csak idősebbek leszünk, kedvesem, Nemrég gondolkodtam ezen, Vajon őrületbe kerget majd valaha, Hogy milyen gyorsan változik az éjszaka, Minden, amiről eddig álmodtál, Eltûnik, amikor felébredsz, De nincs semmi, amitől félni kellene. One Direction
  7. Csodálkozunk azon, hogy felnőttkorunkra mindenféle múltbeli rossz emlék megkísért minket? Ma is feltolulnak a régi emlékek, újra és újra kísérteni kezd a múlt, mi pedig egy megmagyarázhatatlan, furcsa időutazásnak köszönhetően megint szembesülünk azzal, amit a múltban egyszer már átéltünk. Richard Russo
  8. Van még egy rémálmom, amitől sokkal jobban félek, mint a többitől. Mert az nem is igazi álom, inkább képzelődés. Haragszom magamra, amikor eszembe jut. Ha előjön a rossz álom, arról nem tehetek, de magamtól valami szörnyûségre gondolni, azt biztos nem szabad. Tóth Olga
  9. Változtatnom kell, követnem kell az álmomat, egy álmot, amely gyerekesnek tûnik, nevetségesnek, megvalósíthatatlannak, amelyre mindig is vágytam, de nem volt bátorságom megvalósítani. Paulo Coelho
  10. Létezett valaha egy időpont, ami elválasztotta az azelőttöt az azutántól. Az egyik oldalra került minden szép és jó - egy álom, amihez az ébrenlét pillanataiban nem férkőzhettem.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat