Ugrás a tartalomra
Ha az ember soká távol van a keresztény világtól, és a civilizációtól, visszajut abba az állapotba, amelybe Isten helyezte, vagyis a vadság állapotába.
Kapcsolódó idézetek
-
Aki a természettől elszakad, az élhető életről mond le.
Vavyan Fable
-
Aki örömét leli a magányosságban, az vagy vadon élő állat, vagy isten.
Francis Bacon
-
Ha az emberiség őstörténetét tanulmányozzuk, mennél mélyebbre megyünk vissza, a paradicsomi állapottól annál távolabb álló viszonyokat találunk. Mennél inkább közeledünk az emberiség ősállapota felé, vagyis mennél inkább távolodunk a mai kultúremberétől, annál sûrûbben találkozunk a vadság, a kegyetlenség, a vérszomj, a gyilkolási hajlam és a kannibalizmus megnyilvánulásaival. S ez nem is képzelhető másképp, ha elismerjük, hogy az emberiségben megvan a képesség, hogy akarata irányában lassanként megváltozzék.
Wilhelm Ostwald
-
Minél közelebb van az ember a természethez, annál szabadabb és tisztább, mind a gondolataiban, mind pedig a cselekedeteiben.
-
A bûnbeeséssel indult el az ember az Istentől távolodó úton, azóta háttal van Isten felé. Alaptalan reménykedés azt állítani, hogy az ember a mûvelődés és a tapasztalatok következtében nemesebb lesz, a történelem azt igazolja, hogy elveszítette a lélek és szellem igazi tulajdonságait, amelyekre olyan nagy szüksége lenne: szeretetet, bizalmat, és szinte félholtan fekszik a világ országútján.
Kiss Ferenc
-
Végeredményben az embernek semmije sincs. Hiszen sem a teste, sem a lelke nem az övé. Hát micsoda dolog ez? A teste elporlad, a lelke meg visszaszáll Istenhez. Az ember rab. Még a lelke sem szabad. Az Isten pórázon sétáltatja a lelket ezen a világon. És mikor a test kimúlik, a Teremtő magához rántja a lelket. Ezért aztán az embernek nem jut egy csöpp se a szabadságból.
Cserna-Szabó András
-
Mert az élet az valami roppant különös dolog. Az úgy odakötözi az embert a földhöz, egy völgy hajlatához, vagy egy domb oldalához, úgy odakötözi még akkor is, ha nehéz és nyomorúságos élet, hogy az ember lassanként odanő hozzá, gyökeret ereszt belé s lassan otthonának kezdi érezni akkor is, ha idegen.
Wass Albert
-
Vannak dolgok ezen a világon, amikben úgy bízik az ember, mint egy biztos fogadásban. Amikor ezek cserben hagyják, amikor elmozdulnak onnan, ahová olyan körültekintéssel helyezték őket, az megrendíti az ember hitét.
Sarah Dessen
-
Isten ám szenvedéssel nemesíti az embert, ha megfeledkezik emberi voltáról.
Gárdonyi Géza
-
Belső nyugalom híján úttalan utakon vándorol az ember. Az elérhetetlen messzeségek szomjúhozása és a sóvárgás utánuk megfosztják őt a közeli, a jelenvaló áldás élvezetétől.
Johann Heinrich Pestalozzi