Ha én önmagamról hazudok magamban, mert csak mutatom, hogy jól vagyok, de nem érzem, akkor az azt jelenti, hogy azon a területen nem szeretem magam. Hogy szeretetet kapjak, elkezdek megfelelni másnak. Az ilyen hozzáállásból soha nem lesz elég. Közben azon rettegek, hogy mikor bukom le. Szóval, azt is érzem, hogy a másik sem vállalja az őszinte gondolatait és érzéseit, de ezt sem mondom ki hangosan, vagyis a másik sem felnőtt, hanem sokszor megsértődik és dedósán viselkedik. Na, azért nem mondom ki a másiknak a frankót, mert mi van akkor, ha a másik úgy megsértődik, hogy otthagy engem, és akkor ki fog engem szeretni? Tehát önzésből nem mondom el a valódi gondolataimat és érzéseimet, mert mi van akkor, ha elhagynak, és akkor mi lesz velem, szegény szerencsétlennel?