Ugrás a tartalomra
Ha nem az anyanyelvünkön olvasunk szépirodalmat, mindig elválaszt a mûtől némi távolság. Nem ismerhetünk minden szót, nem látjuk a helyszíneket, nem jut el hozzánk minden burkolt célzás. Erre kínál megoldást a mûfordító. Világossá teszi a homályos kifejezéseket, kifaggatja a szerzőt a rejtett utalásokról, közben a szavakat rakosgatva ő maga is nagy utat tesz meg térben és időben. Idegen tájakat nézeget, elmúlt vagy sosem létezett korok viseleteit, szokásait, alakjait rekonstruálja, és ezt azért teszi, hogy az olvasó is otthonosan mozoghasson a szövegben.
Kapcsolódó idézetek
-
A mûfordító maga is egy szintig belefolyik a szövegbe, hiszen valamit más nyelvre átültetni mindig több, mint szavakat kiszótárazni.
Simon Márton
-
A nagy mûvek nem avulnak el. A fordításokkal más a helyzet. A nagy mûveket néha újrafordítják. Hogy csak azért-e, mert előbb-utóbb - közkeletû irodalmi vélekedés szerint legkésőbb ötven évente - jön egy újabb fordító, és a maga módján újranyitja azt, ami addig másként volt nyitott? Vagy azért is, mert egy fordítás sosem lehet hibátlan, és ezért a legnagyszerûbbje is kevésbé állja az időt? Esete válogatja.
-
Azért fontos a jó fordító, mert a magyar olvasó szeretné ugyanazt az élményt átélni, mint az eredeti mû olvasója. A jó fordító tehát gondolatolvasó, pszichológus, kaméleon, nyomozó, adott esetben pedig a legkülönbözőbb területek szakértője egy személyben. A jó fordító munkáját az olvasó észre sem veszi, csak akkor lapoz vissza, ha meg szeretné nézni, kinek a mûve ez a csapnivaló fordítás. A jó fordító tehát láthatatlan, csak a rossz fordító látható.
-
Nekem a mûfordítás játék. Olyan, mint a gyerekkori, imádott szerepjátékok. Más bőrébe bújhatok, álarcot ölthetek, elmerülhetek egy másik világban, és mint minden igazi játék, ez is vérre megy, tétje van. Egyetlen eszközöm a saját anyanyelvem, egyedül az igazán szabatos kifejezés segít kitalálnom a másik világ múlt útvesztőjéből. Ha szabályosan játszom, biztos, hogy elveszítem magam, mégis nyerek. A fordítással járó önfeladás jutalma maga a játék.
-
Mindig felvillanyoz egy új mûvel való találkozás. A lefordítandó kultúrával való szembesülés, a zárt világ, amit szeretnék feltörni, megfejteni, megérteni. Közben felfedezem a másik nyelv szépségét, ritmusát és humorát, idiómába kódolt lelkét. Kettőzöttem élem át a szöveg örömét. Ez egyrészt élvezetes játék, szárnyaló szabadság, másrészt viszont ott van az idegen mondatok szorításának kínja, ám a belőle való szabadulás diadalmas öröme is.
-
Azt hiszem, hogy azok a könyvek, amelyek több évtizeddel, esetenként évszázaddal ezelőtt íródtak, már nyelvezetük, szókincsük miatt is szükségszerûen idegenebbnek tûnnek a mai nemzedékek számára. A feladat az, hogy megtaláljuk azokat az örök emberi motívumokat, konfliktusokat, dilemmákat vagy kihívásokat, amelyek minden korban aktuálisak. Az igazi irodalom mindig tartalmaz olyasmit, ami az olvasók egymást követő nemzedékei számára is izgalmas, tanulságos.
-
Egy kiváló költőt vagy írót olvasva, lelked a költő lelkével együtt fut, lát és dolgozik. Ujjongva fut hegyeken, mezőkön és változatos messze tájakat lát. De csak akkor, ha követni tudod a költőt, elképzeled metaforáit, megérted célzásait: máskülönben olyan vagy, mint a vak ember a legszebb vidékeken. Stilisztikailag mûveletlen embernek a legszebb könyvek mintha idegen nyelven volnának írva.
Babits Mihály
-
Fordítás közben gyakran úgy érzem, hogy egy tőlem távol élő vagy már rég halott emberrel beszélgetek, s közben úgy ismerhetem meg őt, ahogy kevesek. Különös párbeszéd a miénk: ő makacs következetességgel ismétli ugyanazt, én próbálom megérteni, formába önteni gondolatait. Amikor elégedett, tovább enged. Sokat tanulok tőle.
-
A fordítás útkeresés az értelmezés káoszában. Kezdetben csak kapkodom a levegőt, aztán egyszerre megreped a fal, s megnyílnak a titkos ajtók. Az összetett mondatok labirintusában bolyongva ott találom magam történetek, sorsok, érzelmek, gondolatok, a létünket értelmező mondathullámok között. A fordítás alázat. Szenvedény, szerelem és játék. Találkozás nagyszerû elmékkel. De idegmunka is. Vagy olyan, mint megmászni egy leküldhetetlennek tûnő hegyet, néha oxigénmaszk nélkül.
-
Régebben kevés figyelmet kapott a mûfordító, és a mûfordításra mint egy természetes kiadói teendőre tekintettek az irodalmi kultúracsinálók. Most eljött az ő idejük, és értékelik a szerepüket. Ezt nagyon pozitívnak tartom, hiszen ők, mint hidak, közvetítők a különböző országok irodalmai között.