Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Hajdan a vallás terhe alatt rútul leigázva Fetrengett földünkön az emberi élet, a zsarnok Közben a menny boltjáról rázta fejét fenyegetve, S rettenetes képével rémítgette a népet. Mint a legelső, egy görög ember mert csak a földön Szembeszegülni e rémmel s annak ellene állni. Õt sem az isteni lény neve, sem villámai meg nem Rémítették, sem vészes morajával a mennybolt. Sőt még jobban biztatták, hogy mint a legelső Verje a szûk zárat le a természet kapujáról. És végtére is ő lett győztes az ész erejével, Melynek szárnyán lángfalain túl ment a világnak.

Titus Lucretius Carus
💍 Feleség 👶 Kereszteltek
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az emberek saját maguk képtelenek lettek volna megteremteni a maguk számára a maguk világát. Szükségük volt az isteni segítségre és védelemre. Könyörögni kellett a jóakaratú szellemekhez és erőkhöz, vagy kényszeríteni kellett őket arra, hogy védjenek meg minket. "Ablakot" kellett nyitni Istennek, hogy leszállhasson az égből, és felkereshesse ezt a szentelt helyet, hogy beköltözzék a fizikai világnak erre a pontjára, amely az ő jelenléte által szentelt hellyé vált. Az isteni lét és az igazi, hiteles emberi lét szentélyévé. Hankiss Elemér
  2. Félt megkísérteni a Jóistent. Vagy a Sátánt. Mert ki tudja, miféle felsőbb hatalom lesi manapság az emberek beszédét, hogy lesújtson rájuk, ha a fennhéjázó remény bûnébe esnek. Robert Merle
  3. Az erőszak - bárhol fordul is elő a világon, s akár egyes emberek, akár többek gyakorolták egymás között megosztva - a zsarnok erőszak, amely csak önmagán és önkényen keresztül írja elő az utat a belátáshoz minden más felismerés számára, s a cselekvések számára a boldogsághoz, az ilyen erőszak, amely csak törvényeket szab, de a maga számára nem ismer törvényt, s önistenítéssel sérti meg a legszentebb jogokat, ez az erőszak soha és sehol nem adott valódi igazságot és igazi jólétet az embereknek. Ellenben sok jó származott az erőszakkal szemben támadt ellenállásból: a szabadság ősszelleméből... Friedrich Heinrich Jacobi
  4. Hány zsarnok próbálkozott már vele? Hány uralkodó akarta egyszerû, gondolkodásra képtelen eszközzé aljasítani alattvalóit? Elveszik népüktől a szeretetet, a vallást: a lelket akarják elorozni. De kudarcuk állandó és elkerülhetetlen. Ebben hinnem kell. Ha a lélek lángja kihuny, akkor csak a halál marad, és egy zsarnok sem akar hullákkal teli birodalmat. Robert Anthony Salvatore
  5. A valóságban is feltárult énelőttem egy ajtó, amelyet akkor se nyitott volna ki, aki odabenn magányát és tehetetlen nyomorúságát védte, ha már ropog is feje fölött az égő háztető. Azt a zárat csak nekem állt hatalmamban megmozdítani: aki a kulcsot megforgatta, jobban hitt nekem (...), és én is azt hittem magamról abban a végzetes percben, isten vagyok, bölcs, megfontolt, jó és racionális. Tévedtünk mind a ketten, az is, aki bízott bennem, és én is, aki elbíztam magamat. Szabó Magda
  6. Mielőtt az ember felfedezte az ûrt, a holdat és a bolygókat, azt hitte, hogy a mennyország hatalmas istenek otthona és területe, akiknek hatalma nem csak az égboltra terjed ki, hanem az ember földi sorsára is, hogy a hatalmas háborúzó istenségek panteonjában keresendő az emberi élet, múlt és jövő oka. Az isteneknek emlékmûveket emeltek a földön és a mennyekben, de az ember új istenségre és vallásokra cserélte a régieket, amelyek nem kínáltak biztosabb válaszokat, mint a görög, római vagy egyiptomi őseink által imádott istenek, és mi kiválasztottuk hatalmas és jóindulatú isteneinket és bizonyosságot találtunk a tudományokban. Mind hiszünk és várunk egy jelre, egy felfedezésre. Szemünket az ég felé fordítjuk és készen állunk arra, hogy elfogadjuk a hihetetlent, hogy megtaláljuk sorsunkat a csillagokban. De hogyan nézzünk, hogy lássunk is? Régi vagy új szemmel?
  7. Mikor minden emberi dolgok fölibe röppentem, odafönn a csúcson vettem észre, hogy még egész megmászni való hegységek s mindennemû akadályok vannak hátra a valóságban. És mégis az a magamnak oly határtalan túlbecsülése mentett meg. Az a vakhit a végzetben, mely olykor csakugyan diadalra vezet, ha az élet minden ügyén-baján keresztültörő lelkünket nem engedjük úgy megtépdesni, mint bárány a gyapját, mikor átvág a tüskés sövényen. Honoré de Balzac
  8. Ha tehetném, az égbe kiáltanék fel, Hadd vigye el a hangom messze a szél! Én látom, de mégsem érem fel ésszel, Csak hamis démonokat kergetnék! Ez ma még fáj, a pokol vár, De holnap nevetve mondok imát! Hogy ez az én sorsom, mert nekem ez jár. Majka
  9. Kezdetben minden vallás olyan zabla volt, amelyet a törvényhozók eszeltek ki, hogy féken tartsák a durvább lelkeket. Miként a dajkák ijesztgetik a gyermekeket, hogy maradjanak nyugton, ugyanúgy emlegették az érvényesülni vágyók az istenek nevét, hogy megfélemlítsék a vadakat; úgy találták, a terror segítségével rákényszeríthetik őket, hogy nyugodtan viseljék az igát, melyet rájuk akartak rakni. A gyermekmesék emberbőrbe bújt farkasával lehet-e hatni a felnőttekre? Az ember érett korában már nem hisz benne többé, vagy ha hisz is, nem nagyon törődik vele, hanem megy a saját feje után. Jean Meslier
  10. Életének nagy ügye az volt, hogy gyûlölte az emberiséget. Gyûlölete kérlelhetetlen volt. Világosan látta, az élet rettenetes s nem egyéb, mint csapások sorozata. Királyok ülnek a nép nyakán, háborúk gyötrik a királyokat, pestisbe rohan a háború, éhínség követi a pestist, s az egész együtt vészes ostobaság. Világosan látta, hogy a létezés puszta ténye már magában véve büntetés. Látta, hogy a halál megváltás, tehát ha beteget hoztak elébe, ő meggyógyította. Voltak szíverősítői és italai, amikkel meg tudta hosszabbítani az aggastyánok életét. Talpra állította a bénákat és arcukba vágta: íme, lábra állítottalak. Hát csak vándorolj sokáig a siralom völgyében! Ha szegényt látott, aki már haldoklott az éhségtől, odaadta neki utolsó garasait, s ezt dörmögte: Élj, nyomorult! Zabálj! Tartsd ki sokáig, én nem rövidítem meg rabságodat! Aztán elégedetten dörzsölte kezét, mondván: minden rosszat megteszek az embereknek, amit csak megtehetek. Victor Hugo
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat