Hallottam, hogy egyszer majd felnőttnek kell lennem, komoly képet kell majd mindig vágnom, hivatalba kell járnom, és kemény kalapot kell hordanom, meg esernyőt, mint a többi komoly felnőttnek... de én nem akarok felnőtt lenni, inkább csak madár akarok lenni megint!

Kapcsolódó idézetek

1. Én nem akarok felnőtt lenni. (...) A felnőttek mindig azt mondják, hogy bonyolultak a dolgok. Nicholas Sparks
2. Azt is mondták, amikor gyerek voltam, hogy most jó nekem, és amikor felnövök, majd rossz lesz, állandóan ezt hajtogatták, amikor sírtam, addig örülj, amíg gyerek vagy, és én nem vitatkozhattam velük, mert nem tudtam, milyen felnőttnek lenni. Féltem, hogy igazuk van, hogy felnőttnek lenni még ennél is rosszabb, de ez nem igaz, egyáltalán nem, mert én sokkal szívesebben vagyok felnőtt, mint egy tehetetlen gyerek, akinek a felnőttek arról papolnak, hogy milyen jó neki. Czakó Zsófia
3. A gyermek állandóan szembesül a kérdéssel: - Mi leszel, ha nagy leszel? Nagy bátorságot tanúsítana, aki ilyenkor a felnőtt szemébe nézne, és azt mondaná: - Én nem leszek, hanem már vagyok valami.
4. Néha úgy érzem, hogy azt játszom, mintha felnőtt lennék, de közben folyton körülnézegetek, hátha egy igazi felnőtt majd megmondja nekem, mit kell tennem, ha a szemétdaráló furcsa hangokat kezd kiadni, vagy hogy nem kell-e több pénzt betennem a nyugdíjalapba. Én egyszerûen... úgy érzem magam, mint egy komplett katyvasz. Rachel Lynn Solomon
5. Felnőttem, komoly munkát végzek, szüleim kívánságának megfelelve. Nem nőttem fel, és komolytalan vagyok, hogy nekem is maradjon valami. Tisza Kata
6. Szét akarom verni ezt a betonvilágot. Nagyobb, jobb, erősebb akarok lenni. (...) A madár akarok lenni, ami elszáll.
7. Ideje volna felnőtté válnom. Jobb későn, mint soha. Habár? Lehet, hogy jobb soha, mint későn. Petri György
8. Néha olyan tökéletes az élet, nem? Muszáj, hogy az legyen, hogy feledtesse a nehézségeket, melyeket elénk gördít. Meg kell tanulni járni, megtanulni beszélni, fel kell venni azt a nevetséges kalapot, amit a nagyitól kaptál. Nincs beleszólásod a dolgokba. Aztán ahogy idősödsz, megválaszthatod, hogy milyen kalapot vegyél fel, de azt nem, hogy mit tesznek a fasírtba a menzán, vagy hogy szerelmes leszel-e. Történnek dolgok. És meg kell birkózni velük.
9. Szabad vagyok a választásra, szüleimnek letudva az, amivel tartozom nekik, amiért fölneveltek, etettek, ruháztattak, iskolába-egyetemre járattak... Betöltöttem az álmukat: okleveles mûvész lett a lányuk. De mihez kezdek ezután? Ha tovább játszom ezt a szerepet, akkor minden kezdődik elölről... Szakítani kellene, erő kellene, éltető levegő, bátorság... (...) Talán most ki tudnám vívni függetlenségemet, ahogy azt már gyermekkoromban annyira szerettem volna, amikor mindent szigorúan előírtak: mit játszom, kivel állok szóba a gyermekek közül, hánykor fekszem, mennyit tanulok, reggel vagy este iszom-e meg a csupor tejet, ki kísér haza a tánciskolából, milyen ruhát varrnak nekem... És ez így ment mindenben, a végtelenségig. Szófogadó kis rabszolga voltam, aki csak néha lázadt föl, akkor is nyafogva, akár a beteg macska, mely állatot különben szívből utálok. De most ennek szeretnék véget vetni, felnőttségem jogán. Hogy valóban szembenézhessek azokkal az akadályokkal.
10. A felnőttek gyakran mondogatják, hogy tartozunk a fiataloknak azzal, hogy reményt adjunk nekik. De nekem nem kell a maguk reménye. Nem akarom, hogy reménykedjenek. Azt akarom, hogy pánikoljanak! Azt akarom, hogy úgy érezzenek, ahogy én érzem magam mindennap. Ezután pedig azt akarom, hogy cselekedjenek. Azt akarom, hogy úgy viselkedjenek, mintha személyes krízist élnének át. Azt akarom, hogy úgy cselekedjenek, mintha égne a házuk. Merthogy ég is. Greta Thunberg