Ugrás a tartalomra
Halottnak lenni nagyjából olyan lehet, mint részt venni egy világkörüli hajóúton. Időnk legnagyobb részét mindkét esetben háton fekve töltjük. Agyunk kikapcsol. Húsunk lassan lágyul. Nem történik semmi, s a továbbiakban sem vár ránk semmi különös.
Kapcsolódó idézetek
-
Halottnak lenni voltaképpen nem olyan, mint az elalvás. Inkább olyan, mint a fölébredés.
Terry Pratchett
-
Tőlünk függ, hogy az élmény, amellyel majd a halálunk szolgál, milyen lesz. Úgy halunk meg, ahogy éltünk. Akár pozitív, akár negatív lesz az élmény, olyan lesz, mint az életünk volt. Ha értelmesen, jól és boldogan éltünk, a halálunk könnyû lesz és nyugodt. Ha nem így éltünk, nehezebb lesz.
Tendzin Gjaco
-
A haldoklás csak ritkán könnyû, bármit szeretnénk is gondolni róla. A testünk nem hajlandó küzdelem nélkül elengedni az életet: belekapaszkodik. Nem úgy halunk meg, hogy mondunk még néhány magvas gondolatot a bennünket könnyes szemmel körülálló családtagoknak, aztán kileheljük a lelkünket. Ha nem rángatózva, fuldokolva vagy köhögve múlunk el, és nem is kómában, akkor fokozatosan kell elsorvadnunk: a hús lassan elfogy a csontjainkról, a bőrünk és a szemünk sötétsárga színûvé válik, ha a májunk is felmondja a szolgálatot, aztán a hangunk elfogy, míg aztán a véghez közeledve már annyi erőnk sem marad, hogy kinyissuk a szemünket; mozdulatlanul fekszünk halálos ágyunkon. Egyedül ziháló lélegzetünk árulkodik arról, hogy még élünk.
Henry Marsh
-
Aki meghal, az megszûnik létezni. Nincs, tehát megszólíthatatlan. A hamu elszáll a széllel, a lélek nem bolyong negyvenkilenc napig, nem jár közöttünk, nem figyeli, mennyire hiányzik és kinek. Néha mégis előfordul, hogy a test és a vér eltûntével itt marad valaki. Írónak kell hozzá lenni.
Németh Gábor
-
Amikor meghalunk, a lelkünk egyik testből a másikba költözik. Ezért a halál voltaképpen nem is létezik. Nincs menny, amire várjunk, és nincs pokol, amitől rettegjünk.
Elif Safak
-
A halottak számára sokkal fontosabb, hogy törődjenek dolgokkal, mert csak ez tartja őket tudatuknál. Enélkül elhalványulnak, elfogynak, elvékonyulnak, míg szinte suttogássá lesznek. Ugyanez történik az emberekkel is, de azt senki nem veszi észre, mert a testük álarcként takar. A halottaknak nincsen maszkjuk. Hátrahagyták.
Peter Soyer Beagle
-
Ha meghalok, halott leszek, és halott voltam, mielőtt megszülettem. Az élet az, mikor a halál szünetet tart. Az ember nem lehet egész idő alatt halott.
Hallgrímur Helgason
-
A haldokló nem érez szagot és ízt, nem lát és nem hall többé. Csak a tapintás érzése maradt meg; nyugtalanul fekszik, karjait ide-oda lóbálja, minden pillanatban változtatja helyzetét; mint már mondottuk, olyan mozdulatokat tesz, mint a magzat az anya méhében. Az őt lesújtani készülő halál nem ébreszt benne semmi félelmet, mert már nincsenek gondolatai, s úgy fejezi be az életet, ahogyan kezdte, vagyis anélkül, hogy tudatában volna ennek.
-
Munka után következik az édes nyugodalom, és nyugalom után ismét jól esik a munka. Így folyik e váltakozás mindaddig, míg az életerő maga annyira kimerül, hogy elhasznált szervezetét többé föl nem üdítheti, s ekkor következik be a természeti halál. Ez könnyû és fájdalom nélküli, mint az elalvás, sőt nem is egyéb, mint elalvás.
Greguss Ágost
-
Mind kíváncsiak vagyunk, mi lesz a halálunk után, de igazság szerint már tudjuk a választ. Ugyanaz lesz, mint a születésünk előtt. Nem lesznek érzéseink, mert nem létezünk többé.