Nem volna szomorú úgy feküdni a sírba, hogy egyetlen pillanatra sem tûnődtünk el rajta, miért is születtünk meg? Ki ne pattanna ki az ágyból erre a gondolatra, hogy mielőbb folytathassa a világ felfedezését és az örvendezést, amiért mindennek a részese lehet?

Kapcsolódó idézetek

1. Amikor anyám méhéből a világra jöttem, miért nem mindjárt síromba estem? Nyugodhattam volna akkor, szemem örökre alva, hogy bánatot soha ne lásson... Jeremy Taylor
2. Vannak napok, amikor azzal a gondolattal ébredünk, hogy jó élni. Ha mindenki állandóan ilyen jókedvû lenne, az élet értelmének kérdése soha nem merülne fel bennünk vagy beszélgetéseinkben.
3. Arra születtünk, hogy napsugárba kapaszkodjunk, nem baj, hogyha fáj, nem baj, hogyha fáj. Arra születtünk, tiszta legyen még a szívünk, s játsszunk még tovább, játsszunk még tovább. LGT
4. Reggel, ha nehezedre esik a felkelés, gondolj tüstént rá: "Arra ébredek, hogy emberhez méltóan munkálkodjam. Rosszul esnék-e annak végzésére indulnom, amiért születtem, aminek kedvéért a világra jöttem? Vagy arra rendeltettem-e, hogy párnámon heverészve melengessem magam? - Mindenesetre ez élvezetesebb! - De hát élvezetre születtél-e? Általában tétlenségre-e, vagy tevékenységre? Nem látod-e, hogy a növények, a verebek, a hangyák, a pókok, a méhek megteszik a magukét, és a maguk részével hozzájárulnak a világ harmóniájához? S te nem akarsz emberi kötelességeidnek eleget tenni? Nem sietsz a természetedtől kijelölt cél felé?" Marcus Aurelius
5. Egy végtelen időkre alkotott világegyetem üres terében lebegsz. Ha már muszáj itt lenned, lehetsz akár boldog is, és élvezheted a tapasztalatot. Hiszen így is, úgy is meghalsz előbb-utóbb. És a dolgok is megtörténnek, akár élvezed őket, akár nem. Miért is ne lennél boldog? Ugyan mi hasznod belőle, ha hagyod, hogy megviseljenek az élet dolgai? Attól a világ jottányit sem változik; csak te fogsz szenvedni. Michael A. Singer
6. Néha, különösen közvetlenül elalvás előtt, amikor a nap minden nyugtalansága véget ér, az ágyban fekszünk, hallgatjuk a vérünket, és sötétség dől be az ablakon, az a mélyről jövő és kellemetlen sejtés ébred fel bennünk, hogy a most véget érő napot nem úgy használtuk fel, ahogy kellett volna, meg kellett volna tennünk valamit, csak azt nem tudjuk, micsodát. Eltûnődtél-e néha azon, hogy a történelemben még soha nem volt ilyen jó dolgunk, az egyénnek még soha nem volt nagyobb lehetősége arra, hogy hatással legyen a környezetére, soha nem volt ilyen könnyû részt venni dolgokban, de közben meg ritkán volt rá ennyire kevés akarat - vajon hogy lehet ez? Lehet, hogy a válasz egy másik kérdésben rejlik: ez az állapot kinek a leghasznosabb? Jón Kalman Stefánsson
7. Hasznos szellemi gyakorlat lehet, ha elképzeljük magunkat halálos ágyunkon. Mit kívánnánk, mivel töltöttünk volna több, és mivel kevesebb időt? Azt nem fogjuk megbánni, hogy megnéztük társunkkal a naplementét, és a kezeink egymásba kulcsolódtak, miközben meleg fényû izzás ereszkedett le a horizontra. A kisgyerekeinkkel tett vasárnapi sétákat sem fogjuk sajnálni, amikor még elvarázsolta őket a lassan feltáruló világ. Azokat a kissé vadul sikerült, tengerparti nyaralásokat sem fogjuk bánni, amelyeket kamaszként töltöttünk el barátainkkal. Az után fogunk áhítozni, hogy bárcsak visszatérhetnénk azokba az időkbe - ha csak egy pillanatra is -, és újra átélhetnénk, amit akkor éreztünk. Az egyik szemünk nevet, amiért akkora örömöt éltünk át, a másik sír, amiért nem ismételhetjük meg. Azt sem fogjuk bánni halálos ágyunkon, hogy törődtünk egészségünkkel, azt viszont igen, hogy túl sokat lógtunk a telefonunkon, és túl sokat maradtunk bent túlórázni. Bánni fogjuk, hogy nem mondtuk el szeretteinknek, mennyit jelentettek nekünk. Bánni fogjuk, hogy olyasmi miatt idegeskedtünk, amin nem változtathattunk. Bánni fogjuk, hogy nem nyitottuk meg szívünket a világ előtt. Ne várjunk, míg túl késő lesz! Kezdjük el még ma azt az életet élni, amelyet megérdemlünk!
8. Nem szabad haraggal lefeküdni. (...) Ha kedvesünk az éj leple alatt váratlanul távozna az élők sorából, a következő éveinket nagyban befolyásolná az a körülmény, hogy milyen hangulatban feküdtünk le aznap este. Ehhez hasonlóan, minden egyes alkalommal, amikor kilép az ajtón, jusson eszünkbe, hogyan éreznénk magunkat, ha sosem térne vissza. Bocsánat, hogy ilyen morbid dolgokról beszélek. Persze nem szeretném, hogy naponta ezen rágódjunk, csupán azt javaslom, hogy ösztönösen mindig úgy váljunk el tőle, mintha ez lenne az utolsó alkalom, hogy látjuk egymást.
9. Amikor meghalunk, egyszerûen szétszóródunk a semmiben, függetlenül attól, hogy mennyi fájdalmat, félelmet vagy megaláztatást kellett elviselnünk életünk során, hogy mennyi szomorúságot vagy gyászt kellett átélnünk. Bátorrá tesz a tudat, hogy a végén tiszta lapot kapok. Az ember egy pillanatra tudatra ébred, hogy azt csináljon vele, amit akar, aztán az visszakerül a világegyetemhez. Nem vagyok vallásos, de még én is el tudom fogadni, hogy ez a legmagasabb szintû megváltás. Nem kell félni az elmúlástól; elképzelni sem tudom, hogy ennél közelebb lehetne kerülni a bûnök alóli feloldozásához.
10. Nincs olyan megkeményedett szív, mely el ne szorulna olykor a visszajáró múlt látomásaitól. Bárhol is születtünk, nem maradhatunk érzéketlenek azon a helyen, ahol az anyai kéz ringatott. Lelkünk húrjai nem kophatnak el annyira, hogy ilyen emlékek érintésére legalább egy meg ne rezzenne. Jules Verne