Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Hetek óta karanténban élünk. Csak alapos indokkal mehetünk le az utcára, kerülnünk kell a másik embert, szeretteinket sem ölelhetjük meg, legfeljebb videócseten nézhetjük egymást. A mindennapi életünkben ismét veszélyek leselkednek ránk. Új kihívásaink: hogyan tudjuk erősíteni az immunrendszerünket, hogyan kell helyesen levenni a maszkot, hogyan kell helyesen kezet mosni. Távolságtartások: séta közben kettő, futás közben tíz, biciklizés közben húsz méter. Amint belépünk a lakásunkba, fertőtlenítőszerrel permetezzük le a kulcsunkat és a tárcánkat, hipóba áztatjuk a banánt, befekszünk a kádba, hajat mosunk. Aztán csak bámuljuk a fürdőszobaplafont. Ébren vagyunk, de mintha álmodnánk az egészet, álmunkban aztán a kezünket sikáljuk, ha pedig felébredünk, szeretnénk máris tovább aludni, átaludni ezt az egészet.

Kiss Tibor Noé
💍 Feleség 👨 Férfiak
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Néha úgy ébredünk, mint egy nyílt seb. Védtelenül, sérülékenyen, és ilyenkor minden az első szón, az első lélegzetvételen múlik, azon, ahogyan rám nézel, amikor felébredsz, ahogyan rám nézel, amikor kinyitom a szemem. (...) Felébredünk, és olyan sérülékenyek, érzékenyek, védtelenek leszünk, hogy akár az első lélegzetvétel eldönthet mindent. Az egész napot, esetleg az egész életet. Ezért óvatosan nézz rám, mondj valami szépet, cirógasd meg a hajam, mivel az élet néha igazságtalan, egyáltalán nem mindig egyszerû, és sokszor segítségre szorulunk - gyere hát a szavaiddal, a karoddal, a közelségeddel, nélküled el vagyok veszve, nélküled szétmorzsolódom az időben. Légy mellettem, amikor felébredek. Jón Kalman Stefánsson
  2. Hiába akarunk szakítani a múlttal, valami mégis megmarad, belénk kapaszkodik, és csak nagyon nehezen tudjuk lerázni. El kell nyomni azt, ami úgy tör fel emlékeinkből, mint a buborék a mocsár mélyéről; távol kell tartani gondolatainktól a kezet, mely álmunkban megérint, igazabbul, mint az igazi; félni kell az idegentől, akinek mosolyára összeszorul a szívünk; és harcolni a karok emléke ellen, melyek nem nyúlnak többé utánunk. Hazudni önmagunknak, gyávának lenni, mindig a legrosszabbra felkészülni. És tudni, mindig észben tartani, hogy ha csak egy percre megtántorodunk, végünk van, kezdhetjük elölről az egész küzdelmet. Edmonde Charles-Roux
  3. Próbálunk felnőttként viselkedni, szeretni egymást, megérteni, hogy kell bedugni egy USB-kábelt. Keresünk valamit, amibe kapaszkodhatunk, amiért küzdhetünk, amit várhatunk. Megteszünk mindent, hogy megtanítsuk a gyerekeinket úszni. Ez közös bennünk, és mégis idegenek maradunk egymás számára, sosem tudjuk, mit teszünk a másikkal - hogy a te életed milyen hatással van az én életemre. Talán elsiettünk egymás mellett a tömegben a mai napon, nem is vettük észre, a te kabátod szövetszálai belegabalyodtak az enyémbe egyetlen pillanatra, aztán már messze jártunk. Nem tudom, ki vagy. De amikor hazamész ma este, amikor vége a mai napnak és leszáll az éjszaka, végy egy mély levegőt. Mert ezt a napot is átvészeltük. Holnap pedig következik egy új. Fredrik Backman
  4. Rohadtul nem komfortos átlépni a korlátainkat, olyan, mintha az ember lábai alól kifutna a talaj. Megszûnik a stabilitás, megkérdőjeleződik sok, biztosnak hitt alapköve az életünknek. A semmiben lebegünk. Az egyetlen dolog, amit tehetünk az az, hogy megtanulnunk önmagunkba kapaszkodni. Elfogadjuk, hogy most ez egy nehéz helyzet, elfogadjuk, hogy szenvedünk. Nem söpörjük a szőnyeg alá. Piszkosul fáj, de a szívünk mélyén már sejtjük, sőt, tudjuk, hogy ezek az instabil momentumok fognak minket eljuttatni a következő szinthez. Hiszen nincs fent lent nélkül.
  5. Azoktól a dolgoktól félünk leginkább, melyekre legjobban szükségünk van, mint a kaland, az intimitás és a valódi kommunikáció. Elfordítjuk a tekintetünket, és megmaradunk a számunkra kényelmes témáknál. Erénynek tartjuk, ha valaki tiszteli a privát szférát és diszkrét, nehogy valaki meglássa a szennyesünket, még csak kimosva sem (az alsónemût nemkívánatos látványnak tartjuk, és Amerika-szerte tilos fehérnemût a szabadban szárítani)! Az élet magánügy lett. Kényelmetlen számunkra az intimitás és a kapcsolódás, melyek ma legfontosabb kielégítetlen szükségleteink között vannak. Mély emberi szükséglet, hogy igazán lássanak, halljanak és ismerjenek minket. Ez iránt való éhségünk annyira mindenütt jelenvaló, annyira az élettapasztalatunk részévé vált, hogy most már azt sem tudjuk, hogy mi az, ami hiányzik. Sokkal több intimitásra van szükségünk, mint amennyit általában normálisnak vélünk. Mindig ez után sóvárgunk, miközben vigaszt keresünk a hozzánk legközelebbi pótlékokban: a televízióban, a vásárlásban, a pornóban, a feltûnést keltő fogyasztásban - bármiben, ami enyhíti fájdalmunkat, amitől kapcsolódást érzünk, vagy amin keresztül olyan képet sugározunk, ami által talán meglátnak és megismernek bennünket, vagy legalábbis mi látjuk és ismerjük magunkat. Charles Eisenstein
  6. Azon múlik az életünk, hogy tudunk-e egymással olyan közelségbe kerülni, hogy megmelengessük, de közben mégse bántsuk a másikat. Egymás nélkül nem tudunk meglenni - ha nem kapunk elég simogatást, érintést, ha nem tudjuk megölelni egymást, ha nem tudunk együtt sírni, örülni, nevetni, az immunrendszer nagyon rosszul kezd mûködni, s előbb-utóbb összeomlik. Bagdy Emőke
  7. Párhuzamosan élsz... önmagaddal. Minden nap felkelsz, elkészíted a reggelit, felöltözöl, munkába indulsz. Dolgozol, bevásárolsz, mosol, főzöl, takarítasz. Gyermeket nevelsz. Minden nap ugyanazt, minden nap ugyanúgy. Unalmasan, belefásulva. És álmodozva. Mert van egy másik életed. Amit sokan észre sem vesznek talán. De a tiéd az is. Sőt, igazán az a tiéd. Álmaiddal, vágyaiddal, érzéseiddel. Időnként, titkos szobádban előveszed féltve őrzött álomkabátodat, magadra veszed, és álmodsz. Álmodod azt az életet, amit élhetnél is. Csitáry-Hock Tamás
  8. Még ha ártalmatlan szokásokról is van szó, miért kellene engedelmeskednünk a hasunknak, az ágyékunknak, vagy annak az elektronikus eszköznek, amely szinte élő szervként, fizikailag kapcsolódik hozzánk? A test nem uralkodhat fölöttünk. És a szokások sem. Nekünk kell uralkodnunk. Ryan Holiday
  9. Régen az emberek jobban tartottak a nélkülözéstől, mint bármi mástól, az éhezéstől, a szegénységtől, a hidegtől, kellemes dolgokról álmodtak: kevesebb kínlódásról, kevesebb hidegről, arról, hogy jut idejük magukra; látástól vakulásig dolgoztak, sötét és néha nyirkos házakban laktak, a legközelebbi orvos messze volt, az iskola még messzebb, korán meghaltak, kevés boldog pillanatot éltek át, az életük merő küzdelemben telt. De te tudod, ma milyen az életünk, mindenünk megvan, amiről az elődeink álmodtak, jóval tovább élünk, egészségesebben, nem ismerjük az éhezést, csak olyankor tör ránk az éhség, amikor fogyókúrázunk vagy nagy forgalmi dugóba kerülünk; aggódunk a testünk miatt, megnagyobbítjuk vagy kisebbre szabatjuk a mellünket, küzdünk a kopaszodás ellen, szoláriumba járunk, egyenesebb fogsorról álmodunk, és szeretnénk több receptet ismerni; sokan túl sokat dolgoznak, és a férfiak szerszámának mérete megegyezik a munkaidejük hosszával. Csodás dolgunk van, mégsem érezzük jól magunkat, mert hát mihez kezdjünk ezzel a sok nappal, az élettel; nehéz rájönni: miért élünk. Jón Kalman Stefánsson
  10. Felkelni nap mint nap úgy, hogy szeretünk valakit, aki nem is biztos, hogy viszontszeret, akinek nem tudjuk garantálni a biztonságát, aki megmaradhat az életünkben, de el is hagyhat minket egy figyelmeztető szó nélkül, aki vagy hû lesz halála napjáig, vagy elárul minket holnap - na ez a sebezhetőség. És ha szeretünk valakit, akkor bizony érzelmileg kiszolgáltatottak leszünk. Igen, ez ijesztő, és igen, ez azt jelenti, hogy tárt karokkal várjuk, hogy akár bántsanak is minket - de őszintén, el tudunk képzelni olyan életet, amiben nem adunk és nem kapunk szeretetet? Brené Brown
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat