Hol vagytok ősi hír, magyar dicsőség? Magas világtok hova bujdosott? Egünkről olyan rég letûnt, s azóta Sötétben élünk, mint elátkozott.

Kapcsolódó idézetek

1. Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban? Századok ültenek el, s te alattok mélyen enyésző Fénnyel jársz egyedûl. Vörösmarty Mihály
2. Mi, akik itt vagyunk, és hiányolunk téged, igen, mi, akik még itt tengődünk, a földi élet homályos derengésében, könyörgünk, hogy ne kelljen túl sokat bûnhődnöd a tettedért; nagy fájdalmakban volt részed, sötét árnyakban. Bízunk az örök kegyelemben. Jón Kalman Stefánsson
3. Kihûlt világ ez, senki földje! S mint tetejébe hajitott ócskavasak, holtan merednek reményeink, a csillagok. Pilinszky János
4. Ég áldjon! Oly soká mentünk mi egy irányba, most más úton megyek, te is menj más úton. Az értelmed legyen úrrá a bánaton, s kérlek, ítéletet ne mondj rólam hiába! Hatalmunk nincs magunk felett. Elhamarkodott esküinken, mit tettünk ifjú éveinkben, a mindent figyelő sorsunk nagyot nevet. Jevgenyij Abramovics Baratinszkij
5. Sok hitványságot tartanak dicsőséges emlékezetben a hazug írások sorai. Sok fenség, sok igaz érdem, örök dicsőségre méltó sok emberi nagyság pihen a föld alatt jeltelenül, emléktelenül. Eötvös Károly
6. Mérhetetlenül messze mindnyájunktól és mindnyájunk felett. Akár a földön van még, akár az égben, lelke Istenben nyugszik már! Emily Bronte
7. Hol van a ló, s a lovasa? Hol van a kürt, mely úgy harsogott? A dicső napok elmúltak, mint eső a hegyen. Vagy mint a szél a mocsár felett. E szép napok nyugaton buktak alá, a dombok mögött, s a sötétségbe vesztek. Hogyan jutottunk idáig?
8. Te halott világ, s te gyenge, meg nem született... Tétován bolyongunk a mezsgyén köztetek. Matthew Arnold
9. Sötét a város, ráfeküdt az éj, Más tájakon kalandoz a hold, S a csillagok behunyták Arany szemeiket. Olyan fekete a világ, Mint a kibérlett lelkiismeret. Petőfi Sándor
10. A Nap felettünk már nem ragyog, Az éj is szürke, nem hagyhatom, Nekem te voltál a támaszom, A kérdést feltettem rég, de nem jött válasz rá.