Idegeidben azt a lobbanást, tudod, melyiket, a villámcsapást, amely megolvasztott, megvakitott s egy percre csillagokig tágitott (...), mondd, édes, azt a percet, s társait (ne is szólj, elég ajkad mosolya) - el tudnád felejteni valaha?

Kapcsolódó idézetek

1. Lehet-e feledni azt, kivel lényünk egybeolvadt, kit jobban szeretünk mindennél, még a saját boldogságunknál is? Lehet-e feledni, kit szívünkbe zárva őriztünk, mint éltünk legnagyobb kincsét; lehet-e feledni, kinek ajkairól az örök üdv édességét szívtuk, kinek forró lehelete arcunkat perzselte, ki szerelemről suttogott, örök hû szerelemről, lágyan, édesen; lehet-e feledni azt, ki olthatatlan lángra lobbantotta a szívet, ki angyali mosolyával egy mennyet tárt fel elénk, teli kéjjel, üdvvel, boldogsággal! ...Nem lehet! E hitem szikla-erős marad, ha el is vesztem reményemet! Rudnyánszky Gyula
2. Fiam, egyet jegyezz meg! Bárhol, bármikor, bármilyen szép látvány tárul is csillogó szemeid elé, bármilyen lágy szellő simítja arcod, bármilyen csodás ízt érzel a szádban, bármilyen éteri dallam száll füledbe, mindig jusson eszedbe, hogy a te mennyei gyönyöröd megihletett momentumában a világ másik felén, vagy tán nem is olyan messze tőled, van legalább még egy másik épp oly naiv, kedves, pozsgás orcájú ember, mint te, aki a szent boldogságod megfonásának katartikus pillanatában pont szarik. Szendrői Csaba
3. A boldogság ragyogó perceiben mindig ott van az a csepp méreg, az, hogy tudjuk: vissza fog térni a fájdalom. Légy őszinte azokkal, akiket szeretsz, mutasd meg a fájdalmadat. Szenvedni épp annyira emberi dolog, mint levegőt venni.
4. Magamnak is csak annyit vallok be - ez is sok - hogy még-nem-érzett örömmel szívtam ajkad illatát s hogy mikor fénylő szemedet fölütve elbucsúztál: testvéri csókod égő arany kardokat mártott ereimbe. Szabó Lőrinc
5. Emlékszel? Engem elfeledhetsz. De a percekre emlékezzél, mikor odabújtál a szívemhez és magadról megfeledkeztél. Váci Mihály
6. Leheletnyi pillanat, Ugyan mi voltál nekem, Hogy bennem hagytál egy részt, Mi el nem múlik sosem? Fernando Pessoa
7. Volt, hogy megláttad, és megállt a szíved. Tényleg. Meg kellett kapaszkodnod, hogy ne ess össze. Mert van ilyen, még mindig. Amikor azt hinnéd, már senki sem tud megérinteni, hirtelen betoppan valaki, aki felforgat minden addig kiagyalt elméletet, és bebizonyítja, hogy a fele sem igaz, hiszen csak az van, amit a pillanat hoz, az meg hozhat bármit. De a pillanat mulandó. Egyszer még ott van, aztán meg eltûnik hirtelen. Már nem is tudod, hogy milyen volt az a mosoly, az az ölelés, egyszerûen csak azt tudod, hogy volt. Lehet, hogy soha többet nem lesz olyan, vagy már vissza sem jön, de volt - és ezt kell megbecsülni. Azt, hogy amikor kellett, ott voltál a pillanatban, és megtapasztaltad azt, amire más egy életen át vágyik. Érezted, és elfogadtad. Szeretted a pillanatot, és nem bántad, hogy el kell mennie. Oravecz Nóra
8. Ez a perc, ez a már jelenvalóságában elfeledett, amely úgy múlt el, mintha el se jött volna, ez a megízleletlen íz, ez a parlagi föld, ez az elgurult gyöngy, ez is az életed volt, ez is egy volt a majdan oly pontosan megszámlálhatókból, egy az egyetlenekből, egy azokból, amelyeket soha többe nem lehet mással helyettesítened. Somlyó György
9. Édes galambom, jut-e még eszedbe Az a mosolygós nyári alkonyat, Amikor szép fejed szivemre hajtva, Elárulád te titkos álmodat? Öt éve már. S im én eljöttem érted A régi szóval lázas ajkamon: Te álmodod-e még a régi álmot, Eljössz-e hozzám, édes angyalom? Móra Ferenc
10. Olyan volt ő, mint a hullócsillag, amely átsuhan az égen. Egy villanás csupán, de amíg látszik, beragyogja az eget, és aki látta, nem felejti el soha többé.