Írónak talán csak akkor látszunk igazán, amikor - ó, borzalom - ülünk kinagyított fényképünk alatt tollal a kezünkben, ahogy éppen dedikálunk. Amikor az író hétköznapi helyzetekben is annak akar látszani, az visszataszító. Borzalmasak tudnak lenni az írói portrék, tenyérbe foglalt töprengő arccal, koncentráló tekintettel, könyvtárfallal a háttérben. Miközben ez a hivatás, mint az alkotómûvészetek legtöbbje, inkább rejtőzéssel, de sok lazasággal, bohémséggel jár.

Kapcsolódó idézetek

1. Az "író" nem foglalkozás, inkább létállapot. Az író akkor is dolgozik, sőt akkor dolgozik igazán, amikor látszólag civil. Mindig író, mindig figyel (egy speciális szögből néz), és várja - akár egy éhes kutya a csontot - , hogy az élet dobjon neki egy sztorit, egy szót, egy mondatot, vagy éppen csak egy mozdulatot, amit majd leírhat. Cserna-Szabó András
2. Az írás magányos tevékenység. Sosem tudhatod, hogy amit alkotsz, értékes-e egyáltalán, és az első apró jelre, hogy lépéshátrányba kerültél az irodalom dzsungelében, máris száguldasz a kétségbeesés bugyrai felé. "Csak a saját szövegedre figyelj", tanácsolja mindenki. Ami rohadt nehéz, amikor mindenki más az arcodba nyomja a magáét. R. F. Kuang
3. Írni - van-e ennél kockázatosabb valami? Ha elgondoljuk, hogy mitől függ a sikere, hogy milyen véletleneknek kell összehatniok, melyek folytán valaki tökéleteset alkot, hogy a tehetségen, rátermettségen, mûveltségen kívül mennyi apró-cseprő, jelentéktelennek tetsző tényezőnek kell óramûszerûen egybevágni, hogy az alkotókészség teljes mivoltában mutatkozzék meg s hogy kedve is legyen megmutatkozni, ha számba vesszük, hogy az sem közönyös, mit láttunk, mit hallottunk itt vagy ott, mielőtt tollat vennénk kezünkbe, mit ettünk, mit ittunk tegnap s miképp hull a lámpafény kéziratpapírunkra, mikor dolgozunk, akkor a vakmerő játéktól előbb megrémülünk, aztán kétségbeesünk és az egészet nem kisebb csodának érezzük, mint azt, hogy vagyunk, hogy folyton-változó szerves életünk valamely szeszélye folytán bármely pillanatban nem áll meg a szívünk verése. Kosztolányi Dezső
4. Egy profi író élete állandó rémálom, tele van örökös elutasítással. Csak egy őrültnek lehet ez az álma. Nekem viszont nem volt választásom. Csak úgy tudom elviselni ezt a világot, ha történeteket írok róla.
5. A modern irodalom nagy része intellektuális játéknak vagy büszke felülnézetből szemlélt hangyalétnek láttatja az életet. Hiányzik belőle a részvét, a szánalom! Talán nem is érdekli az élet, sem a valóság. Ilyképpen is jó mûvek születnek időnként, ám az esetek jelentős részében az író becsapja önmagát és olvasóját is. A valóságos élet nyílt vagy közvetett elutasítása irodalmi sivársághoz vezethet.
6. Mennyi szélhámosság van a mûvészekben, mennyi mindent hazudoznak összevissza, amikor a munkájukról beszélnek. Mindegy, hogy írók, vagy festők, vagy fényképészek, néha csak úgy ömlik belőlük a marhaság, különösen, amikor úgy érzik, ez jól jöhet. Bartis Attila
7. A legtöbb írónak teleszkóp-szeme van, s még a ködfoltokba kukucskál témáért, nem veszi észre, ami csak egy karkinyújtásra van előtte. Ez is igazi tragikum, az író tragikuma. Móra Ferenc
8. Az a gond az írással (...), hogy olykor-olykor mind megpróbálkozunk vele, aztán beleringatjuk magunkat az illúzióba, hogy idővel lesz egy jó írásunk, némi pénzünk a bankban, saját szobánk, és azt gondoljuk: "Hékás, belőlem is válhat még író!" Elfogadjuk, hogy a sportban van géniusz, aki felülmúlja a képességeinket, de nincs nagyobb esély arra, hogy írók legyünk, mint mondjuk arra, hogy olimpiai rúdugrók.
9. Kicsit skizofrén állapot írónak lenni. Ha az ember hosszan és intenzíven benne van egy karakterének a fejében, akkor hajlamos néha hozzá hasonlóan viselkedni. Szélesi Sándor
10. Az írói lét kissé mindig a felelőtlenség jegyében kezdődik, szükségszerûen bíznunk kell önmagunkban anélkül, hogy bizakodásunknak valós alapjai és reális biztosítékai lennének.