"Itt e rémek-járta házban mondd meg, lelkem szódra vár - Van... van balzsam Gíleádban?... Mondd meg - lelkem esdve vár..." S szólt a Holló: "Soha már!"

Edgar Allan Poe

💔 Hűtlenség ☀️ Július

Kapcsolódó idézetek

"Látnok!", búgtam, "szörnyû látnok, ördög légy, madár, vagy átok, Hogyha istent úgy félsz mint én s van hited, mely égre száll, Mondd meg e gyászterhes órán: messzi Mennyben vár-e jó rám, Angyal néven szép Lenórám, kit nem szennyez földi sár, Átölel még szép Lenórám, aki csupa fénysugár?" Szólt a Holló. "Soha már!" Edgar Allan Poe
Szomorú az én lelkem mindhalálig. Szomorú, s elhagyott, mert hittelen. Jöjj, drága ember, beszélgess velem, Szódra szívem rossz kérge tán lemállik. Tersánszky Józsi Jenő
Remény, mit remélsz? - Semmit, soha többé. Miért? - Valami megváltoztatott. Élet, mi vagy? - Csak gyötrelem vagyok. Mit mondasz, szív? - Szeretek, mindörökké. Luis de Camoes
Ülni az ablak előtt és várni valakit... Alkonyodik. Tudom: a volt volna már sohasem lehet. Ma sem jön, holnap sem. Már sohasem jöhet. Marsall László
Itt állok, és borzadással Szemlélem hûs boltodat, S kivánkozó sóhajtással Ölelem szent porodat, Hogy még egyszer felolvadnál, Csak egy gyenge reményt adnál Hátra levő éltemnek. Hasztalan! nem jő sirodból Nem jő világos honodból Vigasztalás szivemnek. Kisfaludy Károly
Hagyj el, óh Reménység! Hagyj el engemet; Mert ez a keménység Úgyis eltemet. Érzem: e kétségbe Volt erőm elhágy, Fáradt lelkem égbe, Testem főldbe vágy. Csokonai Vitéz Mihály
Van minden szívnek titkos rejteke, Amelybe senki nem láthat bele; Hisz magad elül is takargatod, Hogy akaratlanul mit tartasz ott. (...) Haladsz tovább s többé eszedbe sincs, Hogy ama rejtett zugba betekints; Hogy kulcsa hol van, el is feleded, A zárt pedig a rozsda eszi meg. Móra Ferenc
Ablakomon ide szürkül be az ég, Kérdem tőle: leszek-e én boldog még? Õszi eső hull szomorún, csendesen - Minden csöppje azt susogja: sohasem! Tóth Kálmán
Buta dolog! Ne gondoljunk rá! - szólt. S azóta örökké erre gondolok. Victor Hugo
Édes Nagymamám! Iszonyú jó voltál hozzám mindig (...). Sose háláltam meg semmivel. Az volt a hálám, hogy egyre jobban rád csimpaszkodtam, elárasztottalak önmagammal, elálltam minden utadat. Ahova csak fordultál, engem találtál meg, én meg úgy képzeltem magamban, ez a szeretet. Csupa ragaszkodásból nem hagytalak élni (...). Menj, szabad vagy! Soha többet nem fogom azt gondolni, hogy szeretek valakit, ha rabbá teszem önmagammal, ha lehúzom, mint valami kolonc. Szabó Magda