Ugrás a tartalomra
Közelharc. Írógépfegyverkattogás. Leadok egy sorozatot: robbanó, lőporfüstös, őrült, de pontos képek, metaforák sorozatát. Szívenlövöm a papírt. Főbelövöm a nagyfejû földi logikát. Eltalálom a szavak lényegét, szívét. Tatatatatatata... Dörrenő telitalálatok. Mindhalálig!
Kapcsolódó idézetek
-
Fejemet szinte akaratom ellenére a lövészárok sarkába szorítottam, testem pedig mintha együtt remegett, együtt zúgott volna az egész földdel. Ez az a pillanat, amikor az emberen olyan, eddig még sohasem tapasztalt fizikai dermedtség lesz úrrá, hogy nem annyira érzi szívével a félelmet, mint inkább csodálkozva tanulmányozza, akár valami idegen tárgyat, amely behatolt lényébe.
-
Úgy írjál, mint aki
egy villanásnyi-robbanásnyi,
gyújtópontnyi pillanatra
fellobbantja a lét minden lángját, tüzét.
Keszei István
-
A toll és a szavak sokkal erősebbek lehetnek még a gépfegyvereknél, a tankoknál és a helikoptereknél is.
Malála Júszafzai
-
Ha ők támadnak, mi is támadunk. Minden egyes pillanatban, mikor egyre keményebben visszatámadunk, a fény áttöri a fellegeket, és a világ szemei rád szegeződnek a távolban. A háború a világ, és a világ a háború. De minden fegyver mögött egy ember áll. Mi vagyunk azok az emberek. Túlbuzgóak és naivak, dicsőek és egyben bûnösök, legendák, de egyben elfeledettek vagyunk.
Battlefield c. videojáték
-
A háború ilyen. Alaktalan, nem akar véget érni, nincsenek határai, nincs eleje és vége, nincs háborún túli béke, mintha csak a háború lenne, mindent betölt, mindenhová beszivárog, mintha mindig is háborúban éltem volna.
Hartay Csaba
-
Egy-egy vonalban ott a későbbi cizellált látvány, egy-egy színben a logikai ugrások, a mozgó és lüktető érzelmek! A vázlatra azt mondjuk: elnagyolt. Holott legtöbbször az odavetett részletek árulkodóbbak mindennél. Mint mikor egy váratlan gesztus felfedi az egész személyiséget. Kapszulába zárt univerzum a vázlat, amiből később kibomolhat az egész. A vázlat maga a fellángolás.
Karafiáth Orsolya
-
Nem tudok képernyővel írni. (...) Látnom kell papíron. Ez valahogy megszilárdítja a szavakat. Állandónak tûnik, mintha mindennek, amit írok, súlya lenne. Lehorgonyoz, letisztázza a gondolataimat, és arra késztet, hogy ne köntörfalazzak.
R. F. Kuang
-
Ahhoz a pusztításhoz képest, amit az ember a saját környezetében folyamatosan véghezvisz, a konkrét gyilkosság elenyésző súllyal esik a latba. Mind számszakilag, mind jelentőségét tekintve is. Figyelmetlenség, harag, önzés; egy mozdulat, egy legyintés; egy értetlen tekintet. Közömbösség. Folyamatos háború, békeidőben. Mindennek nagyon kicsi százaléka az, ami a kézzel fogható gonosz.
Babiczky Tibor
-
A mérget, meg a tőrt, meg a golyót
az én kezeim sosem érik el.
Az én halálom: százszoros halál!
Az én halálom az, hogy élni kell!...
Somlyó Zoltán
-
Te félsz szeretni! Nem mersz szeretni senkit sem! Félsz, hogy megint jön az önelvesztés... a fulladás... (...) Túl fájdalmas lenne neked az igazi odaadás. Túl veszélyes. Életveszélyes. (...) Tele vagy drótakadállyal! Véded magad, szögesdrótokkal. (...) Jéggé fagyott tûz lángol benned.
Müller Péter