Látja ezt az ánizslikőrt? (...) Nos, maga csak egy ánizslikőrt lát. Én viszont, mivel nekem az egész lelkemet bele kell adnom a munkámba, látom a növényt, amiből készült, látom a viharokat, amelyek megtépázták ezt a növényt, a kezeket, amelyek összegyûjtötték a magokat, látom, hogyan utazott egy másik földrészről idáig egy hajón, és látom, ahogy - mielőtt belekerült az alkoholba - otthagyta színes és illatos nyomát mindazokon, akik megérintették.

Kapcsolódó idézetek

1. Mindenütt téged látlak; a napsugár megrabolta szemed sugarát; benne képed visszfényét látom; a szellő elrabolta leheleted; játszva enyelgőn lágy fürtjeiddel; a virág, a szende ibolya márvány kebled illatát lopta meg. És midőn minden téged idéz fel emlékemben; lehet-e reád nem gondolnom? Lehet-e ki­ûzni azon szívből az érzelmeket; amely téged úgy szeret? Rudnyánszky Gyula
2. Tudod, én olyannak látom az embert, mint valami zárt bimbót. A legtöbb dolog, amit olvas vagy cselekszik, nincs rá hatással, de vannak aztán olyan élmények is, amelyeknek különös a jelentésük, énje szempontjából. Ezek mind felpattantanak egy-egy szirmot a bimbón; így fakad fel aztán egyik szirom a másik után, míg végre kinyílik az egész virág. William Somerset Maugham
3. - Lágyan megtörik a víz, s a vízfodrok olyanok, mint ha egy vízi tündér a haját fésülné, és az a ferdén beeső napsugár olyan, mintha egy aranydárda fúródna lent a tavacskába. Ó, ennél szebb verset még sosem láttam! - Szerintem inkább képnek kellene hívnod... egy vers sorokból és versszakokból áll. - Egy vers nemcsak úgy válik láthatóvá, ha sorokba és versszakokba öltözik. (...) A vers lényege a lélek... és ez a gyönyörûség, amit látunk, egy szavakba nem öntött vers lelke. Nem mindennap láthatunk lelkeket... még ha az egy versé is. Lucy Maud Montgomery
4. Biztosan tudom, még tartogat az élet számomra valamit, ami egyszerre lesz orvosság és édesség, mámor és szőlőcukor. Megállok, körülnézek, várakozom. Márai Sándor
5. - Ahányszor az anyám halálára gondolok, tudja, mit látok magam előtt? - Mit? - Egy tányér lekváros palacsintát és saját magamat, amint rábámulok. Még ma is éppolyan tisztán látom, mint akkor, ahogy a lekvár kicsurog a palacsintából. Nem sírtam, és nem szóltam semmit. Emlékszem, csak ültem, mintha kővé meredtem volna, és a palacsintát bámultam. És tudja, még ma is, valahányszor lekváros palacsintát látok egy bódéban, étteremben vagy bárhol, hirtelen rám tör az elkeseredés, borzalom és szomorúság érzése. Néha egy pillanatig nem is emlékszem, miért. Agatha Christie
6. A mag nem tudhatja, hogy mi fog történni; a mag soha nem látta még a virágot. És a mag el sem hiszi, hogy ott rejlik benne a gyönyörû virág lehetősége. (...) A mag eddig biztonságban volt, akár ezer évig is biztonságban lett volna - a csíra számára azonban rengeteg a veszély. De a csíra elindul az ismeretlen felé, a nap felé, a fény forrása felé, anélkül, hogy tudná "hová?" és "miért?" Hatalmas keresztet kell cipelnie, de a magot megszállta egy álom, és ezért nekivág az útnak. Ugyanilyen az ember útja is. Nagyon viszontagságos. Sok bátorság kell hozzá. Osho
7. Amiatt bánkódsz, ami odalett? Vagy egyik, vagy a másik. Nem valami zárt edény, feneketlen bőrzsák vagy, hanem sokkal inkább meder, amelyiken átfolyik a világ, s hol ez, hol az akad meg benned, hol ezen, hol azon csillan meg a fény, s mire megérinted, megfognád, már el is tûnik, jön a következő. Persze ha már megláttad, ha megmutatta magát, szeretnéd megtartani. Hisz mi minden csobog át észrevétlenül rajtad, s mily kevés, amiről azt hiszed, hogy a tiéd volt, vagy a tiéd lehetett volna. Bertók László
8. Vágd meg e fügét! Mi van benne? Csak mag? Vágd szét a magvat! Mit látsz? Semmit? - Ez a semmi a magban, ez nő meg fává, ez a láthatatlan: ez a lélek, a mindenség csirája, ez a valóság, ez a könnyü pára. Szabó Lőrinc
9. Nézed a vizet. Az eget. A felhőket. A naplementét. A végtelent. A mindent. Újra. Mint már annyiszor. Lenyûgöz, elvarázsol, magával repít. Nézed, nézed, nézed. És most... most megpillantasz valamit. (...) Kirajzolódik egy arc, egy álomarc. Õ. És te csak állsz, és nem találod a szavakat ebben a csodálatos egységben. Csak gyenge kifejezéseket: gyönyörû, bámulatos, lenyûgöző. Az egyetlen arc. Amiben te már nem csak az álomarcot látod. Hanem az álomszívet is. Csitáry-Hock Tamás
10. Lehet, hogy valóban úgy igaz, ahogy a régiek tartják. Lehet, hogy a szív valóban egy darab száraz nyírfa, amely életében csak egyszer lángolhat tiszta, vakító fénnyel - és minden más szenvedély, amely ezt követően támad benne, inkább csak pislákoló parázsra hasonlít. Ilyen az én szerencsém. Ez az első és valódi lángolás is éppen őiránta lobbant bennem, akit sem érdemeim szerint, sem dicstelen módon soha meg nem kaphatok; érte, aki mindenekfelett lenéz és gyûlöl. Tad Williams