Legtöbbször kétéves kora után kezd a gyerek felfigyelni a férfiak privilegizált helyzetére, még a férfi és a nő legszimmetrikusabb kapcsolatára törekvő családban is. (...) A gyerek pontosan megfigyeli, hogy ki néz tévét és ki mosogat, vasárnap ki megy meccsre és ki takarít, ki ordítozik gyakran és ki csitít, kié a büntető hatalom, "Megmondom apádnak!" és ki horkol hangosan, mégsem szólnak rá. Megérti, hogy jobb férfinak lenni, vagy ahogy a szociológusok mondják, a férfié a jutalmazott szerep.

Kapcsolódó idézetek

1. Lesznek napok, mikor olyan döntésekre kényszerültök, melyek a szeretteitek életére is hatással lesznek, és örökre megváltoztatnak benneteket. Ha elértek egy bizonyos kort, rájöttök, hogy férfinak lenni nem tiszteletet és erőt jelent, hanem hogy tudatában vagyunk a tetteinknek. A gyermek magával és saját, önző szükségleteivel törődik. A férfi kitekint, és mások igényei szerint cselekszik.
2. Ha az ember huszonéves fiatalember, vagy csak nemrég múlt harminc, a kapcsolatait a nők irányítják. (...) Idáig rendben van. De mire ígéretes házasuló korba kerül a harmincas évei végére, úgy érzi, hogy felfalják a nők. Más szóval, egyik pillanatról a másikra a férfi kerül hatalmi helyzetbe. Candace Bushnell
3. Nem csak a szélsőségesen nárcisztikus szülők élhetnek meg irigységet a gyerekükkel szemben. (...) A férfi gyermeke születése után rémülten érzékeli, hogy partnere figyelme elterelődött róla, és a csecsemő felé fordult. Ez egy teljesen normális, átmeneti jelenség, ám ha az apa személyisége nem elég érett, és nem érti igazán, hogy ez az időszak miről szól, akkor úgy érezheti, "kiütötték a nyeregből". Ez nemritkán hosszabb távon is rivalizáló viszonyt alakíthat ki a gyerekével, mert a féltékenysége valamiféle általános ellenérzésbe és irigységbe fordul. Az ilyen apa (aki gyakran saját magának sem ismeri be valódi indítékait) azt érzékelteti, hogy a gyerek egy kicsit defektes, nem elég ügyes, nem elég vagány, nem elég "fiús". Úgy tesz, mintha azért piszkálná, gyötörné folyton, hogy az "életre nevelje", és egy karakán, férfias férfi váljék belőle, valójában azonban azt kívánja bebizonyítani, hogy egy kis életképtelen szerencsétlen, míg ő, a papa király.
4. Az apák szemszögéből manapság a következőképpen festenek a dolgok - nekünk egyszerûen meg kell küzdenünk azért a jogért, hogy apák lehessünk. A világ mintha nem akarná, hogy szülők legyünk. Inkább szeretné, ha későig az irodában dolgoznánk. Valaki más fogja tehát gyermekünket megtanítani arra, hogyan rúgjon a labdába, hogyan zongorázzon, és miként bízzon meg magában. Elég, ha jóravaló férfiakhoz illően mi fizetjük ki a számlákat. Steve Biddulph
5. Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy a szüleink (...) magas kort élnek meg, akkor észrevesszük, hogy a szerepek felcserélődnek: az apából gyerek lesz, aki a fián keresztül éli ki magát.
6. Amíg az ember gyerek, addig köszönettel elfogadja, amit kap, és igyekszik érte hálás lenni (...). Aki gyerek, az hallgasson a szüleire, engedelmeskedjen nekik, mert nyilván nem fejlődött még ki az ítélőképessége, és nem tudja egyedül eldönteni, mi jó neki, és mi nem. Szabó Magda
7. Van a gyûlöletnek olyan fajtája, amelyik apáról fiúra öröklődik. A három-négy éves gyerekek vagy a kilenc- meg a tízévesek értik, hogy miről beszélgetnek a szüleik, még ha a felnőttek nem is gondolják. Elkapnak egy utálkozó gesztust, egy ellenszenvről tanúskodó pillantást, s mint a kutyák, észreveszik, ha a szüleik szaga akár csak egy nagyon kicsit is megváltozik, ha hirtelen felgyorsul a légzésük egy bizonyos dolog bekövetkeztével vagy egy konkrét találkozás hatására, vagy mert valaki feltûnik a színen. S a gyûlölet beépül a lényükbe. A sajátjukká válik, osztoznak benne. Szeretetből, hûségből, azért, mert ők is a klánhoz tartoznak. Irene Solá
8. A fiúknak szükségük van az apjuk figyelmére egész addig a percig, míg az apáknak lesz szükségük a fiúkéra. Onnantól kezdve arra vagyunk ítélve, hogy azt kívánjuk, bárcsak gyakrabban aludtunk volna el mellettük, míg a fejük elfért a szívünk fölött. Bár többet ültünk volna a földön, mikor ott játszottak! Bár megöleltük volna őket, amikor még hagyták! Fredrik Backman
9. Szerintem a gyerek a legnagyobb ragaszkodást a szülei felé érezze, fogadja el a döntéseiket, a nagyi bandukoljon hátul, és ha szükség van, nyújtsa a kezét, de betartva a család szabályait.
10. Felnőttként már látom, hogy a gyerekek már nagyon fiatal korban megérzik, milyen az, amikor leértékelik őket, amikor a felnőtteket nem érdeklik annyira, hogy segítsenek nekik tanulni. Az efelett érzett haragjuk rendetlenkedésben nyilvánulhat meg. Aligha az ő hibájuk. Nem rosszak. Csak próbálják túlélni a méltatlan körülményeket. Michelle Obama