Ugrás a tartalomra
Lelkünk sem létezhet az emberi test hüvelyétől
Megfosztottan, mert hiszen ez neki szinte edénye,
Vagy más, még tapadóbb valamit képzelj a helyébe.
Kapcsolódó idézetek
-
Mint ahogy azt látjuk, hogy a víz s más nedv, ha edénye
Széttörik, elfolyik és lassanként szerteszivárog,
És szétfoszlik a köd meg a füst is a híg levegőben,
Hidd el, hogy lelkünk is szétfolyik, és hamarabb vész
El, s gyorsabban változik ismét őselemekké,
Mint hogy az ember testéből kiszakadva elillan.
És ha a test, mely edényképpen szolgál vala néki,
Nem képes megtartani többé, összetöretvén,
Vagy mert megritkult, az erekből vére kifolyván,
Hogy hiheted, hogy a lég meg tudná tartani egyben,
Bár az a testünknél sokkal ritkább szövedékü?
Titus Lucretius Carus
-
Kardról lehull a hüvely
És a lélekről a mell,
Nem liheghet szûntelen:
A szívnek béke kell.
George Gordon Noel Byron
-
Az ember lelke könnyen jóllakik az elgondolással, de a test az olyan, hogy annak száját bé kell dugni, másképp jól nem lakik.
Móricz Zsigmond
-
A lélek éppúgy lehet beteg, mint a test. Csakhogy a lélek nem tûri oly bambán a szenvedést, mint a test; a test nem támogatja a lelket, mint ahogy a lélek támogatja a testet.
Honoré de Balzac
-
A legnagyobb babonáink egyike az elme különválasztása a testtől. Ez nem azt jelenti, hogy be kellene ismernünk: csak test vagyunk, semmi több; azt jelenti, hogy egészen új elképzelést kell alkotnunk a testről. Mert ha a test külön való az elmétől, akkor az nem más, csak amolyan porhüvely. Ha azonban elválaszthatatlan az elmétől, a test már egészen mást jelent, és még nincs megfelelő szavunk egy egyszerre szellemi és anyagi világ megnevezésére.
Alan Watts
-
Hát mi kell még ahhoz, hogy őt a szívemből kivessem, ha az sem elég, hogy gyermeket fogan másvalakitől? Hogy nem tud, nem képes, nemhogy a szívem, még ez a vakon is folyton csak őreá sóvárgó testem se szabadulni tőle!
Závada Pál
-
Felvetődik a kérdés hogy minek van testünk egyáltalán, miért nem tudunk lélekként szabadon élni és kommunikálni. Bizonyára tudnánk, de akkor nem lenne mit cselekedni. A test biztosít a léleknek valamit, amit gondoznia és használnia kell.
-
Ha már "Énünk" egyik részét (...) elhanyagoljuk, logikusabb lenne, ha inkább testünkkel bánnánk mostohán, róla feledkeznénk meg, semmint nemesebbik részünkről: tudniillik szellemünkről.
Széchenyi István
-
A lélek csupán a test énje, hanem a szellem jóval több; csak a szellem köthet össze minket a többiekkel és az egész Mindenséggel. És a szellem mintha védettebb, sebezhetetlenebb lenne, mint a lélek, mely oly könnyen szenved.
-
Könnyû megalázni az anyagot, porhüvelyünket! (...) A lelket megalázni, a lelket meggyötörni, hogy szenvedjen: az a nehezebb, sokkal, sokkal nehezebb.
Dino Buzzati