Magyarerdő üszkös fái, Néperdőnek bús árvái: Nagy mementók lesznek mindég, Ha mosolygó lesz még az ég, Szegény magyarerdő fölött.

Kapcsolódó idézetek

1. Bocsásd meg nékem, Élet, te sok jajjal kemény, Az álmokat, de lásd, oly jó ha még terem Pár ábránd, elfeledni: ezer fejszés teren Mint ritkúl drága erdőnk: ember, hit és remény... Tóth Árpád
2. Itt hagytál, mint levél az ágat, Erdőt a vándormadarak, Elvitted mosolyod sugarát És szívem árva, bús maradt. Reviczky Gyula
3. Ahogy az erdeinket pusztítják Úgy pusztul vele a népünk S mikor az utolsó fát kidöntik Akkor lesz nekünk is végünk. (...) Megmondom én, hogyan lehet Hogy magyarként éljük a jövőt: Ameddig azok döntik Mi ültetjük addig a fenyőt. Ismerős Arcok
4. Vagy lesz új értelmük a magyar igéknek, Vagy marad régiben a bús, magyar élet. Ady Endre
5. Idelent madarak vacognak, deres csönd dermedt ágra ül, mesék csodái összerogynak... és szívünk egyre nehezül.
6. A fenyők mindenütt egyformán búgnak. Csak a bükkök mások. Az egyik így, a másik úgy. Ahányféle fa, annyiféle hangja van. A nyírfák, azok úgy sírnak. Éppen, mintha sírnának. Wass Albert
7. A nyírfák zizegő levelénél is nagyobb, növényi érzékenységgel érzem, hogy kósza, csapodár szélként elszállnak felettem az évek... Csak mûveket, magyar verseket tudok szembeszegezni a múlandó Időnek. Talán egy-két strófa fennmarad hányatott, nyugtalan életem után. Keszei István
8. Mi nekem ez a föld? Temető. Mi nekem az égbolt? Szemfedő. Mi nekem az élet? Siralom, Benne árvaságom Siratom. Fülöp Áron
9. Büszke nyárfa, miért állsz, miért búsulsz a réten? Majd elhozza a holnap egy zacskóban a Holdat, Koronádra tûzi, veled marad, míg tûri, Aztán eldőltök végleg. Mindkettőtökben érett Vágy lesz bármi másra: az édes elmúlásra.
10. Sasok az évek, fecskék az örömök. Nyugtalan, szerelmes tölgyerdők fölött. Örökké sajognak, de egyik sem örök. Jónás Tamás