Ugrás a tartalomra
Mi nekem ez a föld?
Temető.
Mi nekem az égbolt?
Szemfedő.
Mi nekem az élet?
Siralom,
Benne árvaságom
Siratom.
Kapcsolódó idézetek
-
Olyan közel hozzá, olyan messze tőle,
Én e sivár földön, ő a temetőbe`,
Én e süket zajban, ő az örök csendben,
Én siralom völgyén, ő csillagos mennyben.
Fülöp Áron
-
Nézlek téged,
Szemedben
A mély bőség.
Ami felettünk van,
Az ugyanaz az ég.
Ha nem lennél, én eltévednék,
A földet az égbe,
Az eget a földbe,
Mélyre temetném.
Hajnalom éjjelén
Újra rád találnék.
-
A semmivel
naponta szembenézek.
Didergő meztelen szivem
nem védi rég igézet.
Ember vagyok. Szem és tudat,
ki lát, hall, érez, eszmél.
Tudom, hogy sokkal boldogabb,
ha együgyûbb lehetnék.
Légy ölelő part, menedék
veszendő életemben,
kevés, ha nem lehetsz elég,
de mégse hagyj el engem.
Lator László
-
Nincs senkim, nincs semmim ezen a világon,
Nincs semmi oly nagy, mint az én árvaságom,
Szivem fel-feldobog, szeretni szeretne,
S olyan sincs, aki egy jó szót odavetne.
-
Mi vagy Te nékem? Szomjamra ital,
Sebemre ír és bánatomra dal,
Tûzhely, amelyhez térni soh'se késem.
Márvány, amelybe álmaimat vésem.
Át egen, földön, folyón, tengeren,
Rögön, hanton, koporsófedelen:
Szeretlek mindhalálig, nemzetem!
Reményik Sándor
-
Ki vagyok én igazán,
Hol az igazi hazám,
Szimplán, pőrén, meztelen
Mennyit ér az életem?
Teszem csak a dolgomat,
Cipelem a sorsomat,
A lelkem mélyén legbelül
Isten-alakú az ûr.
-
Nézd, én gyûlölöm, ki engem sírni lát,
Én eltemetném mélyen, amit érzek.
Nézd, én úgy szeretnék élni, mint a fák.
Õk úgy maradnak állva,
Ahogy éltek, s éltem.
Révész Sándor
-
S ez minden, amiért az ember él?
Setét, üres, határtalan kebel,
Oh, a te magányod rémítő lehet!
S így útazóim útra nem vezetnek.
Egyik mint bálványt, hitvány port ölel,
A másik rommá tenné a világot,
Csak hogy fölötte ő lehessen úr.
Vörösmarty Mihály
-
Nem haltál meg, nem siratnak,
Mégis sírba teszlek.
Nem voltál te soha enyém,
Mégis én temetlek.
Harsányi Kálmán
-
Ki voltam én? Mi voltam én?
Ki mondja meg nekem?
Valami kötél elszakadt:
Elment az életem.
Elszabadult és nyomtalan
Az ûrben elbolyong,
Mint a nehéz köd-ég mögött
A néma napkorong.
Sík Sándor