Már azt hittem vége már azt hittem sosem én már nem kelek többé életre de aztán lement két nyár két nyár gyász két év árvaság álltam a menzán leesett a villám és aki rátalált az lett a hazám.

Kapcsolódó idézetek

1. Volt, amikor romba döntöttek a hibák. De tudtam nagyon jól, hogy egyszer enyém lesz a világ. Ahányszor ellöktek, én annyiszor felálltam. Tettem azért, hogy jobb legyen, nem a csodákra vártam.
2. Most érzem, hogy sorsom a hazámnak sorsa, mint fához a levél, hulltomig kapcsolva, mert nem madár vagyok, hanem csak falevél, mely ha fája kidölt sokáig ő sem él. Babits Mihály
3. Egész éjjel fent voltam, és a hitbe vetett hitemet elemezgettem. Lehet, hogy kezdettől fogva nem hittem kettőnkben? Nem hittem, hogy közel enged magához, hogy egyszer azt mondja: szeretlek? Miután elment, egy héten át sírtam, aztán mégis rátaláltam a hitre, a saját magamba vetett hitemre. Hittem, hogy egy nap találkozom valakivel, aki biztos lesz benne, hogy én vagyok számára az igazi.
4. Voltam valaha. Már élő emlékezet sem, írás sem őrzi rég a nevemet. A múltba, a világon tátongó résbe estem, amely benyeli majd a földet s az eget. Rakovszky Zsuzsa
5. Azt hittem életet építek veled bele is feccöltem vagy ezer hetet az épület összedőlt a romja a nyom az élet meg itt maradt a nyakamon. Szkárosi Endre
6. Már lemondtam róla, hogy valaha is rátalálok a szerelemre, és akkor egyszer csak itt voltál te, és minden addigi értelmét vesztette, majd új értelmet nyert. Én hiszek az álmaimban! Tudom, hogy valóra lehet váltani mind. Gaál Viktor
7. Régen nem hittem volna, hogy elmúlhat ez a szerelem, De mégis megtörtént, sajnos, most az érzéseim keresem, Miket érted éreztem egykor, neked adtam az életem, És hittem, ha majd nem leszel, többé én sem létezem.
8. Amikor megtudtam, hogy meghalt (...), olyan jó szomorú lettem. Azt hittem, hogy ez az. Azt érzem, amit kell. Hogy átérzem a veszteséget. (...) Akkor tört rám, hogy hát ő nincs. Nem csak anyám nincsen, apám sincs már. És minden lehet velem, lehetek még szerelmes is, bármi. De soha többé nem leszek a gyereke valakinek. És, hogy senki nem áll már köztem és a halál közt.
9. Idelátszik a temető széle; Abba nyugszik az én szemem fénye. A koporsó öleli helyettem. Most tudtam meg, milyen árva lettem!
10. Volt, hogy elengedték a kezem, és hogy magányos voltam, És a szívem összetörték, de fel kellett fogjam, Ilyen az élet, nem választhatok újat. És ha újra kezdhetném, én nem feledem a múltat, Hogy felálltam a földről, és eljutottam idáig, Felépítettem valamit, amit építek mindmáig.