Ugrás a tartalomra
Markomba rejtettem az eszem; azóta boldogan, emelt fővel járok, csak a kezemet lógatom fáradtan, az eszem súlya lehúzza. Látod, ez a kicsiny, kemény bőrû, erekkel átszőtt, ráncok barázdálta, duzzadó erezetû, öt ujjal zárható tok most az eszem tokja; de jó, hogy ide menekíthettem, ahol senki se gyanítja! És felbecsülhetetlen előny, hogy két kezem is van. Bárkitől megkérdezhetem: melyik kezemben van az eszem; nem fogja kitalálni, mert ha összekulcsolom a kezem, hipp-hopp, máris átcsúsztattam az eszemet egyik markomból a másikba.
Kapcsolódó idézetek
-
A kezemben egyedül a tenyerem tartom,
a tenyeremben meg a markom, ha behajtom
az meg már mindjárt egyből az öklöm.
Hiperkarma
-
Azt hiszem, nélküled is tudom, hogy hol a helyem.
Azt hiszem, még jobban nyitva tartom a szemem.
Azt hiszem, egyedül is rájövök, hogy mi jó nekem.
Azt hiszem, elengedheted mind a két kezem.
Alvin és a mókusok
-
Minden porcikámban érzem, egészen megváltoztam, másképp látok, másképp lélegzem, mint azelőtt. Még álmomban is élek, a bokám és a csuklóm is másképp mozog, fogni tudok a kezemmel, és örömmel várom a holnapot, mert tudom, hogy mit akarok, az életemnek célja van megint. Bánom is én, hogy mit mondasz erre, mit gondolsz rólam! Az a fő, hogy szárnyam nőtt, és repülni tudok. Hogyne vetném bele magam ebbe a boldogságba minden meggondolás nélkül! Nem vagyok óvatos, nem félek, nem törődöm semmivel, még azzal sem, hogy te csak játszol velem és kicsúfolsz.
Erich Maria Remarque
-
Lapozgatom az éveket, és az írott sorsom szétpereg,
a sorok között olvasok, bujkálok, kardozok, elfogyok,
hiába minden félelem, az elme harcos és nem felejt,
itt dadogó a csend, ott ragyogó a rend,
csak nézem föntről a két kezem, hogyan deríti föl a képtelent,
hogy kutatja, hajtja lapjait, hátha megtalálja titkait.
Szabó Balázs Bandája
-
Kezemben tartom sorsom irányítását, végtére is rengeteg eszem van. Ennyi sok ésszel csak az a baj, hogy nem lehet tőle lazítani, nemigen lehet szeretni, szóval egy sor gyengeséget nem tûr, ráadásul gyakran fölényes még velem szemben is, és lehurrog.
Vavyan Fable
-
Ez a harag. Ami belebújt a testembe, a bal karom tövéből a bal kézfejemig haladva, elérve a körmökig, igen, ott kezdődik, a körmöknél, ott is végződik, kígyózik tovább a combokba, egyszerre a bal és a jobb oldalon, kúszik, összegabalyodik a harag, s érzem, ahogy egyre szorosabban körülfonja a térdemet, a bokámat, a lábujjaimat, pedig szükség lesz a lábujjaimra, ha rohanni akarok.
Janne Teller
-
Az eszemnek a fele mindig magánál van: először, írni nem tudok, eszmeköröm mindig magával foglalkozik, olyan vagyok, mint a másüvé átültetett fa, megszokni nem bírok ide, mindig úgy látszik, hogy én nem vagyok itt otthon. (...) Nem fájdalom az, amit maga után érzek, hanem annál rosszabb, unalom és blazirtság minden iránt; kedélyem nyomott, és nem ömlik el rajta az a nyugalom, mely megfûszerezi az ember életét.
Mikszáth Kálmán
-
Úgy érzem, már nem is tudom, ki vagyok. Minden olyan gyorsan változik, hogy nincs egy biztonságos pont, ahol megvethetném a lábam... Kétségbeesetten próbálok a szálakba kapaszkodni, amelyek összetartják az életem, de állandóan kicsúsznak a kezemből. Érzem, hogy őrülten csüngök rajtuk, de minden szétesik körülöttem, és én nem tudom egybefogni. Egyszerûen nem ismerek magamra, és nem értem, hogy jutottam idáig.
-
Kész tehetség voltam, vagyok. Például néha, amikor ránézek a kezemre, belegondolok, mekkora zongorista lehettem volna. Ehelyett mit tett a kezem? A tökömet vakarta, csekkeket írt alá, cipőfûzőt kötött, vécét húzott le satöbbi. Elpocsékoltam a kezem. Meg az eszem is.
Charles Bukowski
-
Mozdul a rontó két keze, két tenyerembe fészkel a tíz hízelgő ujja, mozdul a szép feje is, belebiccen a vállam gödrébe, szelíden a kulcscsontomra. Hûvös a homloka, hûvös a tíz ujja, mintha a testének minden melege visszahúzódott volna a bőréből.
Szilvási Lajos