Míg utait a temetőnek Tûnődve, csöndesen rovom: - Lassankint megvigasztalódom A domboruló hantokon:

Kapcsolódó idézetek

1. Gyász: elmentél és én lassú záporokkal elsirattalak.
2. Hûs hajadon árnyát húzza az alkony, emlékeinket lassan összehajtom, mint pásztor nyáját. Köszönöm a földet, a létet, téged, s hogy vagyok. Márai Sándor
3. A sírverem oly híves, oly csendes, oly megnyugtató. A földben a gyötrelmek mind elmúlnak! Mikor a fû megnevekedik sírhalmomon, melynek ölébe én elrejteztem, és azt a szél lengeti, ott - vége lesz gyötrelmimnek! Kármán József
4. Két kézzel temetem be a múltam. Csak elő ne másszon. Nyugtatom magam, hogy minden úgy jó, ahogyan történik. Nem vehetek el nagyobb szeletet a világból, mint amekkorát kegyesen elém tár. Albert Tímea
5. Itt nyugszik nőm, e néma hant alatt, s én otthon leltem meg nyugalmamat.
6. Pihenjünk. Takarómon pár papírlap. Elakadt sorok. Társtalan rimek. Megsimogatom őket halkan: írjak? És kicsit fájón sóhajtom: minek? Tóth Árpád
7. A temető csendes magánya Mindig kedvencz helyem marad. A lét zajából ki-kivágyva, Oda irányzom útamat. Ha bú emészt, ott enyhülök; A léttel ott kibékülök. Reviczky Gyula
8. Magamban, lassan, gondolkodva járom az elhagyatott, a puszta, néma tájat, s szemem vigyáz, hogy arra most ne járjak, hol a homokban emberé a lábnyom. Francesco Petrarca
9. Még sudár, egyenes a hátam, De a fejem meghajlik lassan. A tükrömtől már mit se kérdek, Nem előre, de visszanézek S ülök a csöndes alkonyatban.
10. Szívemnek sírboltot építek, hogy megnyugodhassék; begubózom, mert mindenütt tél van; a vihar elől boldog emlékeimbe takarózom. Johann Christian Friedrich Hölderlin