Ugrás a tartalomra
Mindent meg lehet bánni egy nővel kapcsolatban. A pillanatot, amikor meglátta az ember, az első mondatát hozzá, meg lehet bánni, hogy megízlelte a nyálát, hogy összeköltözött vele. Meg lehet bánni minden kedvességet és gorombaságot, minden együtt töltött időt. Egy gyereket azonban nem lehet megbánni.
Kapcsolódó idézetek
-
Nagyon rossz, gyermekem, ha egy asszony szembenézett a legrosszabbal, ami érheti, mert azután nem tud már félni semmitől. Márpedig jaj annak az asszonynak, aki semmitől sem fél.
Margaret Mitchell
-
Abszolút szeretetből egy akkora pofont lehet adni a gyereknek, hogy a fal adja a másikat. És nem szeretetből el lehet nézni, hogy egy gyerek erély nélkül nő fel, és zaklatott ember lesz belőle. Nem az a lényeg, hogy egy gyerekkel erélyesen vagy erélytelenül, hanem hogy szeretettel vagy nem szeretettel bánok.
Müller Péter
-
A bánat bármilyen alakot képes felölteni. Egyik nap így nyilvánul meg, másnap meg úgy. Néha bûntudat lesz, néha megbánás. Olykor csak szomorúság. És vannak napok, amikor inkább sokk.
Alex Pavesi
-
A gyereknek, mint mindenkinek, az lenne a jó, ha úgy viselkednénk, mint egymást szerető, normális emberek, akik nem akarnak állandóan előnyökhöz jutni a másik által, hanem az egymás iránti érzelmeken alapuló, kellemes és örömteli együttélés lehetséges útjait keresnénk. Nem túlféltően, nem túlóvóan, nem neurotikus kötődésben. Az a szülői, nagyszülői habitus, hogy képtelen vagyok a jelenben élve, felelős emberként mérlegelni egy kérést, hanem mindig pattanok, amikor valamit kiejt a száján, önmagában abnormális, és egy gyereknek rosszat tesz, ha abnormális gesztusok sokaságát kell átélnie.
Vekerdy Tamás
-
Mondani szokás, hogy bármit megtennénk a szeretteinkért. Valóban így van? Bármit megtennénk? Mindent megadnánk? Nem vagyok meggyőződve róla, hogy egy gyerek képes ilyen önzetlen szeretetre. Egy anya mindenképpen. Az anyák megragadják a gyereküket, és kivetik magukat egy mozgó jármûből, nehogy bántódásuk essen. Gondolkodás nélkül. De nem hinném, hogy egy gyerek ösztönösen képes lenne ilyesmire. Meg kell tanulnia.
Trevor Noah
-
A teljességhez hozzátartozik a gyerek is. Akit szerethetek, akiről gondoskodhatok, akinek továbbadhatom azt a rengeteg jót, rosszat, amit megéltem!
Kovács Kati
-
A nők hihetetlen lények. Az asszonyi lélek ésszel fel nem fogható. Mert hogy lehet így szeretni valakit, aki már az első pillanatban ilyen szörnyû, szinte elviselhetetlen fájdalmat okoz, amilyet gyerek az anyjának?
Cserna-Szabó András
-
Ha nehéz is, de lehetséges szeretettel bánni egy szeretetlen házastárssal. Mikor bántóan és durván viselkednek velünk szemben, nincsenek pozitív érzéseink, csupán fájdalom van bennünk. A pozitív cselekedetek azonban döntésünkön alapulnak, nem pedig érzéseinken.
Gary Chapman
-
A gyermek minden pillanatban teljes és totális, és semmiben sem lát ellentmondást. Amikor haragszik, akkor ő maga a harag; amikor szeret, ő maga a szeretet. Úgy lép át egyik pillanatból a másikba, hogy közben nem csinál belőle dilemmát. Semmiből sem csinál problémát. Nem rágódik ellentmondásokon, mert még nem gyártott magának elméleteket. Még nem tudja, hogy milyennek kellene lennie. Egyszerûen csak hagyja, hogy történjenek az események - együtt áramlik az élettel.
Osho
-
Nem hiszem, hogy a megbánáson érdemes rágódni. Előfordul, hogy megbánunk valamit, persze. De bármi jót vagy rosszat csináltunk, az már része annak, aki most vagyunk. Ez az utóbbi az, amin változtatni, jobbítani lehet.