Ugrás a tartalomra
Mindent szeretek azzal akit szeretek
amit férfi és nő megtehet egymással
a kezdet kezdetének kezdete óta
azért a röpke üdvért amit stopperrel mérnek a csillagok.
Kapcsolódó idézetek
-
A világon mindennek van titka. A szerelemnek is. Például a mindennapi szerelmen kívül lehetséges olyan is, amely egy nőt és egy férfit egy addig nem létezett dolog megteremtésével vagy felfedezésével fûz össze.
-
Lehet, hogy a szívedben elkezdődött egyfajta áramlás, amit szerelemnek nevezel, mert megismertél valakit, mert tetszik neked. És az ember már csak ilyen, gyorsítaná a tempót, tekerné az óra mutatóit, múljanak már azok a fránya percek, lásson meg engem, legyen már végre velem az, aki felbolydította a lelkemet. De az órát nem lehet sem előretekerni, sem megállítani, ahogy majd akkor szeretnéd, amikor már azzal vagy, akit szeretsz.
-
Csak a szerelemben hiszek. Jóformán minden azért van a világon, mert férfiak és nők szeretik egymást.
Krúdy Gyula
-
El akarlak érni
túl a csillagokon
túl mindenen
mert nagyon szeretlek
Téged
túl minden emberi mértéken
túl Istenen
túl a végtelenen
túl a szerelmen
szeretlek
Téged.
-
Szeretlek, hogy kezdhesselek szeretni,
hogy a végtelent mindig újrakezdjem,
s hogy soha meg ne szûnjelek szeretni,
azért van az, hogy néha nem szeretlek.
Pablo Neruda
-
Te engemet szeretsz, én másért lángolok,
A kinek szíve tán ismét másért dobog,
És így tovább... tovább... mást szeret mindenik,
Oly csillagok vagyunk, mik egymást kergetik.
Tóth Kálmán
-
A szerelem, az szerelem, és az együtt töltött idő minden másodpercét becsülni kell.
Gerlóczy Márton
-
Ha két, sok szempontból összeillő ember társául szegődik egymásnak, akkor a szerelem, de legalábbis a rajongó szeretet majd megtalál.
D. Tóth Kriszta
-
Két ember szeretheti egymást egymás ellenére.
Fredrik Backman
-
Csillagok letûnnek,
az idő elpereg.
Szeretlek, míg szivem dobog,
szeress, amíg lehet.
Tóth Endre